Site icon Mai Világ

Négy iszlám terroristát likvidáltak

Hirdetés

Négy, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó fegyverest öltek meg a csecsen fővárosban a rendvédelmi szervek, az akcióban maguk is két embert vesztettek – közölte kedden délután az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság (NAK).

A terroristák, akiknek búvóhelyére lakossági bejelentés alapján találtak rá, a megadási felszólításra válaszul tüzet nyitottak. Groznijban megerősítették a fontosabb objektumok védelmét, és akció indult a fegyveresek lehetséges cinkosainak felkutatására.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője Telegram-csatornáján közölte, hogy a terroristák „nyugati szponzoraik” megrendelésére Szíriából és más országokból tértek vissza Oroszországba. Állítása szerint körözés alatt állt mind a négy, csecsenföldi lakcímmel rendelkező fegyveres, akiknek személyes adataikat Kadirov közzétette.

A NAK reggel még három halottról számolt be.

Vasárnap az észak-kaukázusi köztársaság Szernovodszki járásában öltek meg két fegyverest lakossági bejelentés alapján. Az ügyben hivatalos személy elleni gyilkossági kísérlet címén eljárás indult.

Hirdetés

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója júniusban kijelentette, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160 terrorcselekményt sikerült meghiúsítani, ebből 43-at tavaly, idén pedig húsznál többet.

A NAK keddi moszkvai tanácskozásán Bortniykov azt mondta, hogy 2019 elejétől egyedül az Észak-Kaukázusban 19 terrorcselekményt sikerült megelőzni és 60 fegyverest öltek meg a rendvédelmi erők. További 144 „banditát” és 220 segítőjüket őrizetbe vették, illetve 35 titkos sejtet felszámoltak.

Az FSZB főnöke szerint a térségben a terrorszervezetek folytatják toborzó tevékenységüket, egyebek mellett internetes közösségi oldalak és üzenetküldő alkalmazások felhasználásával.

 

 

Hirdetés

Forrás: 888

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
Exit mobile version