Site icon Mai Világ

Nem kamu volt: átmentek a hazugságvizsgálaton az UFO-t látott űrhajósok

Hirdetés

Csaknem fél évszázada borzolja a kedélyeket a másodikként Holdra szállt űrhajós, Buzz Aldrin kijelentése, aki azt állítja UFO-kat látott a Holdon. Aldrin után több más űrhajós, például Al Worden is hasonló tapasztalatokról számolt be. A szakemberek most a legmodernebb berendezésekkel vizsgálták meg ezeket az állításokat.

A most 88 éves Edwin „Buzz” Aldrin állítólag átment hazugságvizsgálaton, miután az 1969-es történelmi holdmisszió után visszatérve arról számolt be, hogy „idegenekkel” találkozott a Holdon.

A későbbi interjúkban Aldrin azt mondta:

“Az Apollo-11 Hold felé vezető útján fényt figyeltem meg az ablakon át, amely úgy tűnt, mintha követne bennünket. Sok magyarázat lehet arra, hogy, mi volt, az egyik az, hogy egy másik világ másik országának űrhajója.”

Az igazságra a mai napig nem derült fény, de a történet erős ütőkártya az UFO-kutatók kezében. Aldrin nemrég egy olyan teszten vett részt, amely Al Worden, Edgar Mitchell és Gordon Cooper űrhajós beszámolóit elemezte.

Hirdetés

Az asztronauták rögzített interjúit a legmodernebb technikával vizsgálták meg az Albanyban lévő Bioakusztikai Biológiai Intézetben. A kutatók elemezték az űrhajósok hangmintáit, miközben az idegenekkel való találkozásaikról beszéltek.

A szakemberek azt állítják, hogy eredményeik igazolják azt, hogy az űrhajósok beszámolóikban teljesen meg voltak győződve arról az állításukról, miszerint az idegenek valódiak voltak, írta a Daily Star. A 86 éves Al Worden, az Apollo-15 pilótája tavaly számolt be a Good Morning Britain műsorában, hogy földönkívülieket látott a küldetése folyamán. Az elemzésbe ezenkívül bevonták a két már elhunyt asztronauta, Edgar Mitchell és Gordon Cooper korábban rögzített interjúit.

Mitchell (Apollo-14) egy 2009-es interjúban állította, hogy több ufót is látott. Cooper korábban említette, hogy megpróbált üldözni egy objektumcsoportot.

A Daily Star szerint a tesztek kimutatták, hogy mindkét pilóta hitt abban, hogy az igazat mondja.

Maga az alkalmazott vizsgálati technika még szigorúan titkos, ezért arról nem sokat tudni, de egyes hírek szerint megbízhatóbb, mint a jelenleg használt hazugságvizsgáló tesztek.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version