Hitlert mindenki ismerni véli, hiszen mindannyian tanultunk az általa elkövetett gaztettekről. Tehát a történelmi szörnyeteget ismerjük, de a többség keveset tud arról, milyen volt Hitler magánemberként.
Hogy viselkedett a barátaival, szerelmeivel, a környezetével?
Vajon mi okozta, hogy olyan lelkiismeretlenül vezette bele a világot egy milliókat elpusztító háborúba?
Hitler a Monarchia Ausztriájában született 1889-ben. Apja, Alois törvénytelen gyerek volt, akit a természetes apja nevelt, ám neki nagybácsinak kellett őt szólítania. Alois kétszer nősült, ám mindkét felesége megbetegedett és meghalt. A második feleségének gondozásába segített be Alois unokahúga, Klara, aki 16 évesen került a nagybátyja házához, és 24 éves volt, amikor várandós lett tőle. Ekkor veszi őt feleségül az ekkor már 47 éves Alois. Hitler szülei tehát vérrokonok voltak. A kicsi Adolf állítólag két fejlődési rendellenességgel született: húgycsöve a pénisze alsó felén talált utat magának, és az egyik heréje nem szállt le a hasüregből a herezacskóba. A boncolási jegyzőkönyv szerint a bal heréje hiányzott. Talán ezzel magyarázható, hogy Hitler rendkívül szemérmes volt, soha nem engedte meg még az orvosainak sem, hogy teljes fizikai vizsgálatot végezzenek rajta.
Hitler apja a kor szokása szerint rendszeresen verte a fiait, aminek az lett az eredménye, hogy idősebb gyermeke, Alois 14 évesen megszökött otthonról, és a család többé nem hallott róla. Ettől kezdve Adolf helyzete még nehezebb lett. Apja rendszeresen megszégyenítette, például soha nem szólította a nevén, csak fütyült neki mint a kutyának. Ennek ellenére Hitler mindig tisztelettel beszélt az apjáról, és nagyon megviselte őt, amikor az öreg váratlanul meghalt. Mindenesetre már gyerekként megtanulta, hogy mindig az erő győzedelmeskedik, és valószínűleg itt rejlik a nárcisztikus személyiségzavarának a gyökere is.
A kis Adolf rendkívül rossz tanuló volt, többször megbukott és soha nem érettségizett le. No, nem azért, mintha nem lett volna elég értelmes ehhez, hanem mert szörnyen lusta volt. Később autodidakta módon képezte magát, de nem volt rendszeres, átfogó általános műveltsége. 1907-ben elhatározta ugyan, hogy beiratkozik a bécsi festészeti akadémiára, ám sajnos az intézmény többször is elutasította a festőpalántát. Pedig a képei nem voltak sem reménytelenül rosszak, sem kimagaslóan értékesek.
Hitler szorosan kötődött az anyjához, és nagyon megviselte a halála. Az asszony rákban halt meg súlyos szenvedések után, betegségében Adolf fia odaadóan gondozta.
A kis Hitlernek gyerek és ifjúkorában volt egy hűséges barátja, August Kubizek, akinek két nagy tehetsége volt: a zene és a végtelen türelem, amivel Adolfot el bírta viselni. A két fiút a Wagner iránti szeretet kötötte össze. Adolf hosszú sétákra cipelte barátját, miközben hosszan és összefüggéstelenül szónokolt neki mindenről, ami eszébe jutott. Hitlert már ekkor sem érdekelte, hogy a barátjának mi a véleménye az általa felvetett témákról, neki annyi elég volt, hogy valaki türelmesen végighallgassa. És Kubizek jó hallgatóság volt. Neki mesélte el Hitler azt is, hogy megjelent előtte Szűz Mária, és kinyilatkoztatta, hogy ő lesz Németország megváltója.
A két fiú együtt került Bécsbe is egy nyomortanyára. Hitler ekkor határozta el, hogy újjáépíti majd Bécset, és szokása volt, hogy éjszakánként felverte legszebb álmából a szerencsétlen Kubizeket, hogy hosszú előadásokat tartson neki a terveiről. A két fiú kapcsolata 1908-ban ért véget, amikor Kubizeket behívták katonának, és mire visszatért Bécsbe, Hitlernek hűlt helyét találta. 1938-ban találkoztak ismét, és bár Kubizek a 30-as években többször hallotta Hitler nevét, fel sem merült benne, hogy a gyerekkori barátjáról hallgatja a híreket.
Vannak kutatók, akik azt állítják, hogy Hitler az autizmus spektrum egyik enyhe formájában, Asperger-szindrómában szenvedett. Az Aspergeresekre jellemző az átlagon felüli intelligencia, ámde nagyon nehezen illeszkednek be közösségbe, társadalomba. Nagyon kevés empátiával rendelkeznek, nem ismerik fel mások érzelmeit, gesztusait. Hitler nagyon kevés emberrel tudott csak érzelmi kapcsolatot kialakítani, az empátia hiányát pedig bőségesen tanúsítja a holokauszt. Az aspergeresek jellemző tünete a mozgászavar. Hitler semmilyen sportot nem űzött, nem volt jó barátságban a testével, és voltak bizonyos sztereotip mozgásai, a gesztusai soha nem voltak természetesek, inkább kényszeresnek tűntek. Az autisztikus gondolkodás merev, szertartásokba, rutinokba fullad. Hitler is gyakran elveszett a részletekben, mindig görcsösen ragaszkodott a saját elképzeléseihez. Erről a tábornokai sokat meséltek, és több százezer ember halt meg ezért a háborúban. Az aspergeresek gyakran menekülnek egy fantáziavilágba, ahol minden lehetséges. Gondoljunk csak Hitler küldetéstudatára vagy az ideológiai fantáziáira, amely az élettér-elméletben csúcsosodott ki! Kubizek szerint Hitlernek hihetetlen képessége volt arra, hogy figyelmen kívül hagyja a valóságot.
Vannak kutatók, akik a nárcisztikus személyiségzavar vonásait is felfedezni vélik Hitler személyiségében. Az ilyen személyiség jellemezője, hogy magát a világ közepének tartja, mindent saját magára vonatkoztat, magáról nagyzásos, megalomán képe van. Ugyanakkor ez a kép végtelenül törékeny, képtelen elviselni a kritikát. Ha ellenvéleménnyel találkozik, rendkívül heves dührohamot kap – Hitler környezete erről később sokat mesélt. Teljességgel hiányzik belőle az empátia, nem érdekli a másik ember élete, érzései, kíméletlenül trappol át mindenkin. Ha a magánéletében éri csalódás, az gyakran vált ki belőle súlyos depressziót. Hitlerre jellemző volt a merev gondolkodás: ha egyszer kialakított magában egy véleményt, ahhoz görcsösen ragaszkodott.
Hitler első nagy szerelme egy Stefanie Rabatsch nevű linzi jómódú polgárlány volt, akit messziről csodált. Valószínűleg soha nem mutatkozott be neki – arról viszont Hitler meg volt győződve, hogy a lány is viszonozza az érzéseit. Később persze kiderült, hogy a hölgynek még csak sejtelme sem volt Hitler érzelmeiről.
A kutatók közül többen felvetették, hogy a Führer esetleg látensen homoszexuális lehetett. Erre semmiféle bizonyíték nincs, de valóban elég keveset tudunk az intim kapcsolatairól. Szeretett szép hölgyek társaságában mutatkozni, és politikai pályája alatt összesen nyolc hölgyről tudunk, akivel esetleg szexuális kapcsolata lehetett. Állítólag szexuális perverzióban szenvedett, ezt támasztja alá egyetlen igaz szerelme, Angela Raubal is, aki Hitler féltestvérének a lánya volt. (Úgy tűnik ebben is a családi mintát követette: akárcsak az apja, ő is viszonyt kezdett az unokahúgával.) Hitler 1925-ben kérte meg Angélát, hogy költözzön hozzá, és vezesse a háztartását. Hitler jó nárcisztikus módjára teljes kontroll alá helyezte a lányt, akivel hamarosan szexuális viszonyt kezdett. A lány minden lépését figyeltette, Angéla sehová nem mehetett egyedül, és perverz szexuális játékokra kényszerítette. A szerencsétlen nő 1931-ben úgy menekült meg a bácsikája karmaiból, hogy öngyilkos lett. Hitler teljesen kiborult, depressziós lett, állítólag Rudolf Hess mentette meg az öngyilkosságtól – a világ pechjére. Később természetesen voltak még nők Hitler életében, Eva Braunt is beleértve összesen hét, akik valamennyien öngyilkosok lettek.
Jellemző, hogy Eva Braunt Bormann a német birodalom legszerencsétlenebb nőjének nevezte. Bár Hitler rendkívül udvarias volt mindenkivel, Evát rendszeresen, gyakran nyilvánosan is megalázta. Bár hivatalosan ő volt Hitler barátnője, a látszat szerint nem volt közöttük mély lelki kapcsolat, sőt Hitler egyik életrajzírója szerint még csak szexuális kapcsolat sem. Bár a Führer orvosa, Dr. Morell feljegyezte, hogy Hitler Eva berlini látogatásai előtt rendszeresen tesztoszteron injekciókat kért és kapott.
Összességében véve tehát Hitlernek – kevés kivételtől eltekintve – nem voltak barátai, szoros emberi kapcsolatai. Neki nem is a közelségre, hanem a csodálatra volt szüksége. Ezt pedig kiharcolta magának.
Forrás: Emelttörténelem.hu