Site icon Mai Világ

Nő a feszültség a hatvani Bosch-ban is

Hirdetés

Elégedetlenség tört ki a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, ugyanis a munkavállalók úgy látják, valójában csak az országos minimálbéremelés szintjét éri el a munkáltató 15 százalék körüli alapbéremelési ajánlata, mivel azt a cafetéria juttatások alapbéresítével „sakkozta ki”.

Három gyártóegységnél  is a kollektív munkaügyi vita eszközéhez nyúl az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz), amely a figyelmeztető sztrájk „előszobája” – értesült a Napi.hu Kozma Zsolttól, a képviselet elnökhelyettesétől.

A munkaügyi vitát követő 7 napos egyeztetési szakasz során lehet 2 órát nem meghaladó munkabeszüntetést tartani, ezután lehetséges korlátlan idejű sztrájkot jogszerűen bejelenteni a munkáltatók felé.

A hatvani üzemben 2018 november közepe óta folynak a bértárgyalások, a cégvezetés pedig az autóipar közelgő válságára hivatkozva eddig nem kívánta teljesíteni a szakszervezet követeléseit. A társaság nemrég pozitív felhanggal 15-16 százalékos béremelést jelentett be az üzemnél, azt azonban az ÉTMOSz szerint ezzel csak „kiszínezte” a viszonylag alacsony alapfizetés-emelést. Ez a számítás ugyanis tartalmazza az éves cafeteria-keret jelentős részének alapbéresítését is. A szervezet úgy látja: nem mindegy, hogy béremelésről, vagy valós jövedelem-emelkedésről van szó. Az utóbbit vizsgálva a növekmény mindössze körülbelül 8 százalékot – vagyis a 2019-es kötelező minimálbéremelés szintjét – éri el.  A Boschnál a dolgozók éves, átlagos cafeteria-kerete mintegy bruttó 500 ezer forint volt, amelyből a cég 250 ezer forintot az alapbérbe kíván beépíteni. Az ÉTMOSz nem zárkózik el a cafeteria alapbéresítésétől, ám ennek feltételéül legalább két számjegyű bérfejlesztést követel.

Kozma Zsolt szerint a munkáltató friss bejelentése széles körben felháborodást keltett – sokan úgy élték meg, hogy megvezették őket. A dolgozók sztrájkhajlandóságát most kezdik majd felmérni, illetve kollektív munkaügyi vitát kívánnak kezdeményezni. Az érdekképviseleti vezető nem kívánt becslést adni a Bosch-üzemben elérhető átlagbérről, mondván, hogy a munkavállalók folyamatos, négy műszakos munkarendben dolgoznak – még a hétvégi napokon is -, így a műszakpótlék jelentősen torzítana az adatokon.

Hirdetés

A Robert Bosch Elektronika Kft. így nyilatkozott: „A társaság tavaly novemberben kezdett bértárgyalást a hatvani gyár munkavállalóinak képviselőivel a következő évi béremelésre vonatkozóan. A tárgyalás jelenleg is folyamatban van. Amíg nem zártuk le a tárgyalást, nem kívánunk részleteket megosztani a sajtóval.”

2018 januárjában egyébként sikeres volt a hatvani üzemben megtartott kétórás figyelmeztető sztrájk, a munkaadói oldal nemcsak nagyobb alapbéremelést adott, hanem egy szociális javaslatcsomagot is kidolgozott.

A miskolci Robert Bosch Energy And Bodysytems Kft.üzemében ugyanakkor nincs bérfeszültség, itt megállapodás jött létre. A cég elsősorban a komolyabb állami támogatásra tekintettel volt hajlandó a zsebébe nyúlni, továbbá az itteni munkavállalók kevésbé elégedetlenek, mint a hatvani üzem gárdája. A miskolci Bosch nemrég 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól, miközben jelenleg a belépő operátorok alapfizetése kevéssel haladja meg a garantált bérminimum (bruttó 195 ezer forint) szintjét- mondta el Kozma Zsolt.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version