Évente mindössze 2-2,5 milliárd dollárba kerülne, ha a sztratoszférába juttatott szulfátrészecskékkel homályosítanák el a Napot a klímaváltozás elleni harc jegyében, utánozva ezzel a vulkanikus hamu hatásait – erre jutott legalábbis egy részletes mérnöki elemzés.
Mióta központi témává vált a globális felmelegedés és a vele járó veszélyek, a mérnökök és tudósok újabb és újabb javaslatokkal állnak elő a Föld lehűtésére vagy a hatások mérséklésére – ilyen például az, hogy a Nap és a Föld közé kellene helyezni egy lencsét, ami körülbelül úgy működne, mint egy napszemüveg, és tompítaná a Nap fényét, vagy hogy falat kellene építeni az olvadó sarki jég alá. És ott van az a terv is, amely szerint fehér műanyaggal kellene beborítani a tengerek nagy részét, hogy minél több napsugárzást verjen vissza.
A probléma ezekkel nem csupán a megvalósítás nehézsége, hanem az is, hogy ha történetesen nem is lehetetlen a dolog, az biztos, hogy nagyon drága. Miután a vulkánkitörés ingyen van, és a vulkáni hamu a légkörbe jutva szintén megszűri a napfényt, és hűti a környezetet, egy mérnökcsapat kidolgozott egy erre vonatkozó tervet is – mit sem törődve azzal, hogy az emberiség legszörnyűbb évének kikiáltott 536-ban éppen egy kis vulkáni hamu okozott problémát.
A kutatók szerint mindenesetre ha port juttatnánk a sztratoszférába, meglepően olcsón lehetne csökkenteni a földi hőmérsékletet.
Ám hiába költséghatékony a dolog, könnyen lehet, hogy nem hozna megoldást a problémára, az ehhez hasonló elképzeléseket ugyanis többen, így közöttük Raymond T. Pierrehumbert klímakutató is egyszerűen őrültségnek tekintik. Ami azt illeti, sokak szerint már maga a geoengineering, vagyis a Föld klímájának „mérnöki finomhangolása” is értelmezhetetlen, veszélyes és káros.
A legfőbb aggodalom érthető: elég egyszer elrontani valamit ahhoz, hogy soha többé ne ronthassunk el már semmit, arról nem is beszélve, hogy hiába közös érdeke a bolygó összes lakójának a klímakatasztrófa elkerülése, nem tudni, hogy a folyamatba történő beavatkozás nem okoz-e jóvátehetetlen károkat az emberiség egy részének, míg valaki más profitál belőle. Van még egy lehetőség, az, hogy mindenki rosszul jár – mindenesetre az összes ilyen technikára igaz, hogy bár modellezhető a működésük, a gyakorlatban senki sem próbálta még ki őket.
Gernot Wagner harvardi közgazdász elmondása szerint az új, vulkanikus felhők mintájára megálmodott hőmérséklet-csökkentő eljárás technikailag kivitelezhető lenne, bár könnyen elsülhetne nagyon rosszul is – viszont cserébe nem lenne drága. Jelenleg évente 500 milliárd dollár körüli összeget fordítanak a felmelegedés visszaszorítását célzó technikákra, a mesterséges porfelhő viszont legfeljebb 2,5 millárdba kerülne.
A geoengineering bírálói szerint az összes ilyen próbálkozás tűzoltásnak számít, és nem segít a probléma valódi okain, csak a tüneteket leplezi el, mások a beavatkozás nem várt következményeitől tartanak. Martin Bunzl, a Rutgers filozófiaprofesszora és klímaszakértője szerint az összes ilyen világméretű beavatkozás komoly, talán feloldhatatlan etikai problémák elé állítja a döntéshozókat: senki nem vállalhatja fel, hogy kipróbál valami ilyesmit, mert míg egy vakcinát lehet egyetlen vagy néhány kiválasztott önkéntesen tesztelni, itt a bolygó teljes lakosságát sújtanák a mellékhatások. A technika támogatói szerintviszont akkora a baj, hogy sürgősen lépni kell, még ennek a kétségbeesett lépésnek is bele kellene férnie.
Az elképzelés szerint ahhoz, hogy a port a sztratoszférába juttassák, újfajta repülőgépet kellene kifejleszteni, amely húsz kilométer magasan szórná szét a port, de Wake Smith repülőgép-tervező mérnök szerint a jelenlegi technológiából kiindulva ez még megvalósítható lenne. A programban több tízezer felszállással juttatnák el a több millió tonnányi port a légkörbe, ettől pedig azt várnák, hogy tizenöt év alatt másfél fokkal mérséklődjön a felmelegedés.
Mint a geoengineering többi példája, természetesen ez is csak tervként létezik, maguk a mérnökök sem javasolják, hogy ültessék is át ebben a formában a gyakorlatba, valami hasonlót viszont egy globális klímastratégia keretein belül elképzelhetőnek tartanak. Smith szerint jó tudni, hogy ez is egy járható út lehet, még ha nem is ért vele mindenki egyet.