Site icon Mai Világ

Nyilvánosságra hozták a kínai hitel részleteit

Orbán Viktorék kormánya teljesen titokban állapodott meg Kínával egy óriási hitelről, amivel kapcsolatban mindvégig titkolóztak. Nem közölték például a nyilvánossággal a kamat mértékét, az egyéb költségeket, de a visszafizetés ütemezésére vonatkozóan sem árultak el semmit.

444 felidézte, hogy megannyi adatigénylés érkezett az Államadósság Kezelő Közponhoz az ügyben, a kormánytagokhoz pedig számos újságírói kérdés és megkeresés is befutott.

„Hiába mondta ki a bíróság, hogy közérdekű adatokról van szó és ki kell adni a szerződést, nem történt semmi.
Egészen a kormányváltásig, amikor is más kormányközeli szereplők váratlan közlékenységére alapozva közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az adósságkezelőhöz. Ami eddig titkolt volt, hirtelen már kiadható adat lett”– jegyezték meg.

A leköszönő Orbán-kormány még 2024-ben vette fel teljesen titokban a jelentősebb, 1 milliárd eurós (mintegy 400 milliárd forint) kínai hitelt. Emlékeztettek, Gulyás Gergely volt miniszter azt nyilatkozta az ügyben az egyik kormányinfón, hogy a sajtóban ugyan gigahitelnek nevezik a kínai kölcsönt, de „ez túlzás”.

Megjegyezték, a hitel az akkori adósságállomány devizarészét több mint 10 százalékkal növelte meg, ezért is nevezték gigahitelnek. A kínai hitel okán a tartozásállomány pedig már 1000 milliárd forint fölé ugrott.

A hitelről újabb részletek derültek ki, miután az Államadósság Kezelő Központ új adatigénylésre válaszolva részben feltárta a tavaly felvett kölcsön feltételeit. A finanszírozást három kínai állami bank – a China Development Bank, az Export-Import Bank of China és a Bank of China – nyújtotta magyar infrastrukturális és energetikai beruházásokra.

Az ÁKK közlése szerint a kölcsön kamata a hathavi EURIBOR-hoz kötött, 1,5 százalékpontos felárral, ami jelenleg éves szinten 3,916 százalékos kamatterhet jelent.

A szerződéshez egyszeri, a teljes hitelösszeg 0,8 százalékát kitevő díj is kapcsolódik, amely mintegy 8 millió eurós költséget jelentett. A futamidő három év, a teljes tartozást 2027 áprilisában egy összegben kell rendezni.

Bár a bíróság korábban kimondta, hogy a konstrukció közpénzt érint, ezért közérdekű adatnak minősül, a kormány továbbra sem hozza nyilvánosságra a teljes szerződést. Az ÁKK szerint a részletes dokumentáció közzététele „aránytalan sérelmet okozna Magyarország pénzügyi és külpolitikai érdekeinek”.

(Nyugati Fény nyomán)

Exit mobile version