Site icon Mai Világ

Ők irányítanak: Mi uralunk mindent, mi vagyunk az ILLUMINATI

Hirdetés

Így épül fel az Illuminati piramisa – szerveződése, tetején a csúcs – vagy zárókővel, mely jól elkülönül az egésztől és gyakorlatilag érinthetetlen személyekből áll.

Alenti videó segíthet a megértésben. Bebizonyítjuk elméletben, hogyan képes 13 Család, kb. 7000 személy irányítani 7 milliárd embert…. Tudásanyag arról, ahogy a háttérhatalom, az Illuminati megpróbálja létrehozni az Új Világrendet.

Egyfajta bevezetés a New World Order összeesküvésbe – mely már nem elmélet, hanem szemünk előtt létrejövő gyakorlat ..

Sokan azt hiszik, hogy a világot egy bizonyos nép, vagy embercsoport, netán ország vagy mega-vállalatok tartják irányításuk alatt. Ez viszont nem igaz !

Helyesebben mondva: ebben a formában nem igaz.

Hirdetés

A világot nem az USA, nem Izrael vagy a zsidók és még csak nem is a szabadkőművesek irányítják.

Ezek mind csak eszközök és sakkfigurák a táblán vagy sokkal inkább kártyalapok, amiket megfelelően kijátszva és felhasználva a totális kontrollt és irányítást fenn lehet tartani ameddig csak szeretnék… Akár évezredeken keresztül is.

Még az ébredező, érdeklődő emberek is amikor első lépésként benéznek a szemünk elé húzott fátyol (de van akinél ez egy vastag fal) mögé és ráébrednek az igazságra, hogy szabadkőműves társaságok és beavatott páholyok mennyire fontos szerepet játszanak a történelem irányításában, elkövetik azt a hibát, hogy itt a dolog véget is ér és megállnak a kutatásban vagy a gondolkodásban. Pedig nem lenne szabad!

Mert valójában NEM ŐK alkotják az Illuminati ősi titkos szervezetét. Talán inkább egy-egy téglát jelentenek a nagy piramisban.

A valóság persze ennél sokkal bonyolultabb és közelebb kerülni ehhez is csak úgy lehet, ha valamilyen szinten (és lehetőleg minél mélyebben) belemászunk a ‘nyúl üregébe’…azaz próbálunk a zárókő közelében lévő családokhoz közelebb kerülni.

Hirdetés

Mondanám, hogy ez lehetetlen, mert ehhez vagy bele kell születni vagy csodára van szükség szinte, hogy megismerjünk közülük valakit, aki hajlandó információkat vagy tudást is megosztani…. Na de a lehetetlen nem létezik…

Gondoljunk csak bele,  hogy mennyivel nehezebb dolga van annak, aki kizárólag a hivatalos történelmi verziókat ismeri, amiket valamikor a fejébe “raktak” és máig falként eltakarja a szemét, hogy a történelem miért és hogyan alakult úgy, ahogy. És egy-egy esemény vagy személy mögött milyen erők és tervek álltak.

A videót természetesen nem maga az Illuminati készítette, de oktató jelleggel tárja fel az összefüggéseket és így E/1.személyben sokkal jobban meg lehet érteni, miről van szó.

A valóságtól pedig egyáltalán nem áll távol. A videóban szándékosan nevezik IllumiCorp-nak ezt az egészet…

“Elég a fejet irányítani, hogy irányítsd az egész testet”
Te, mint beavatott leszel a feje az alábbi területek egyikének:

Hirdetés
Hirdetés

I: Bankszektor és gazdaság

” Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, amellyel a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki tovább 24 óránál.” – Henry Ford

II. Katonaság, hírszerzés

III. Politika

DEMOKRÁCIA: Valószínűleg azt tanulta mindenki az iskolában, hogy az idők során egyház és a királyi vérvonalak elveszítették hatalmukat és mindezt felváltotta a demokrácia, ahol a nép által vezetve és a népért születnek a döntések….
Állam és egyház szétválasztása, amiből következik a nép demokráciája és szabadsága.
Nos, a valóságban semmi sem áll távolabb az igazságtól ! Sőt mi, az Illuminati soha nem is veszítettük el a hatalmat és az irányítást: a nyílt formák helyett inkább a háttérből, az árnyékból kormányzás mellett döntöttünk. Forradalmakat kellett létrehoznunk ehhez az illúzióhoz, de megérte, mert mára ezt mindenki elfelejtette. Ha azt érzik az emberek, hogy mi uralkodunk rajtuk, előbb-utóbb lázadni fognak. Ha viszont azt hiszik, részt vesznek a döntésekben, így addig tartjuk fent az illúzió segítségével a kontrollt, ameddig csak akarjuk ! / Videó a demokrácia becsapásáról ! /
Minden demokratikus szavazás 3 fázison megy keresztül:

  1. fázis: Van egy általunk elindított propaganda
  2. fázis: A közvéleményt a propaganda irányába tereljük (a 6 terület mindegyikével vagy félelem és bizonytalanság keltésével.
  3. fázis: A többség megszavazza, amit akarunk az eredeti propagandának megfelelően.

TÖRVÉNYEK: Az emberek azt hiszik, hogy a törvények:

IV. Oktatás

V. Média

Ahogy egyre inkább mi irányítjuk az időjárást a H.A.A.R.P. és Chemtrail programjainkkal, bele fogjuk tudni terelni az embereket, hogy elfogadják a mi globális környezetvédelmi programjainkat.
Ekkor megkezdhetjük a ‘nagy ritkítás’ fázisát, amire mindenképp sort kell keríteni, hogy visszaszorítsuk a népességet egy fenntartható számra….

VI. Vallás

Az írói jól tudták, hogyan töltsék meg ezeket a szabályokat olyan utasításokkal, amik fenntartják hatalmukat a populáció felett. Ez a rendszer évezredeken át működött és elterelte oda a nyájat, ahol most vagyunk…
/Jobbra képen: London Természettudományi Múzeum/

Hiába veszítenek a vallások erejükből, a fanatizmus, ami ezzel jár kifejezetten jól jön az IllumiCorp számára. Láthatatlan hatásunk az egyházak mögött segített előhozni a keresztény fundamentalistákat is a háttérből. Irányelveiket, gondolataikat mi írtuk itt az IllumiCorp főhadiszállásán, így véleményüket és reakcióikat is irányítani tudjuk aktuális kérdésekben. Ezeket aztán papjaink “isten szavaiként” és saját biblia-értelmezésükként adják át a tömegeknek. Vak hitükkel katonákká válnak a kezünkben, akik majd védik a céljainkat a közelgő katasztrófák idején.

Amint beindítjuk az utolsó fázist, propagálni fogjuk a világvége próféciákat, hogy meggyőzzük őket hitükben.

“A sötétség napjai meg vannak számlálva. Mi, titokban már csak a Nagy Terv utolsó fázisának megindulását várjuk. A Nap már felkelőben és sugaraival győzedelmes hajnalt hoz az Új Világunkra.”
(Rövid üzenet az Illuminati vezetőjétől)

Forrás: alternativhirek.com

Hirdetés
loading...
Exit mobile version