Site icon Mai Világ

Orbán: Soros igazi migránssá vált, minden határt átlépett

Hirdetés

Soros György stílusa és megnyilatkozásainak tartalma arra utal, hogy igazi migránssá vált, azaz minden határt átlépett – jelentette ki Orbán Viktor a cseh miniszterelnökkel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a pénzember nyilvánosan is bejelentette részvételi igényét a magyar választási kampányban.

A Visegrádi Négyek csúcstalálkozója kapcsán a magyar kormányfő megjegyezte, eljött az ideje, hogy az Európai Unió politikai tekintetben visszatérjen a józan ész talajára. Andrej Babis cseh miniszterelnök ugyanitt elmondta, Magyarországot tisztelet illeti a migrációs válságban tanúsított fellépéséért. Orbán Viktor a Visegrádi Négyek miniszterelnökeinek pénteki, budapesti csúcstalálkozója kapcsán elöljáróban elmondta, fantasztikus, egyszersmind eredményes napon vannak túl. Hozzátette, véleménye szerint nagy szükség van arra, hogy az Európai Unió politikai tekintetben új motivációkat kapjon, és visszatérjen a józan ész talajára. Arról is beszélt, a V4-ek együttműködésébe új színt hozhat a cseh miniszterelnök, akit méltatott korábbi pénzügyminiszteri tevékenysége miatt. Mint megjegyezne, ha nem is emelnénk meg előtte a kalapunkat, magától leesne. A magyar miniszterelnök arról is beszélt, Magyarország hálás Csehországnak a migránsválság idején nyújtott határvédelmi segítségéért, amely közös történelmünk során nem volt példa nélküli.

Orbán Viktor arról is beszélt, Csehország a hetedik legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a két ország kereskedelmi forgalma tavaly meghaladta a 8 milliárd eurót, és csak 2017-ben mintegy 12 százalékkal bővült. Hozzátette, a két ország gazdasági kapcsolatát a kölcsönös beruházások jellemzik, ebben Magyarország különösen hadseregének tervezett újjáépítésében számít a cseh félre. Hozzátette, emellett az Európa jövőjét érintő kérdésekben is érdekazonosság van a két ország között. Újságírói kérdésre Orbán Viktor elmondta, az ENSZ egyik legújabb kezdeményezése a világméretű migráció rendezésére vonatkozik, amely Magyarország számára nem elfogadható. Hangsúlyozta, az ENSZ főtitkárának migráció-párti megnyilatkozásai ellenére elsőként higgadtan és nyugodtan kell tanulmányozni a készülő dokumentumot, és azt, milyen elveket rögzít. Szintén újságírói kérdésre a magyar miniszterelnök Soros György azon kijelentéseire is reagált, amely szerint a Fidesz megvásárolta az MSZP-t, és a kormánypárt „megfigyelői” minden feltörekvő baloldali pártban jelen vannak. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban elmondta, nem-magyar is ritkán intéz olyan erőteljes támadásokat Magyarország ellen, mint Soros György, nemhogy magyar. Mindazonáltal úgy látta, a pénzember kijelentései arra utalnak, Soros György bejelentette részvételi igényét a magyar választási kampányban, és ezt néhány hatalmas hazugsággal indította. Véleménye szerint Soros György stílusa és megnyilatkozásainak tartalma arra utal, hogy igazi migránssá vált, azaz minden határt átlépett.

Andrej Babis a két ország miniszterelnökeinek közös sajtótájékoztatóján kiemelte, a Visegrádi Négyek pénteki találkozója után meggyőződött arról, hogy a visegrádi csoportnak van létjogosultsága Európában, azonosak az EU jövőjéről és a szükséges reformokról alkotott elképzeléseik. Arról is beszélt, Magyarország példát mutatott a migráció törvényes keretek közötti kezelésében, ami miatt számtalan kritikát kapott, holott köszönet illetné. Úgy látta, a kötelező kvóta megosztja Európa nemzeteit, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy ebben a kérdésben a nemzetállamok feje fölött szülessen döntés az Európai Unióban.

A két ország jó viszonyával kapcsolatban megjegyezte, a cseh miniszterelnök első útja hagyományosan Szlovákiába vezet, ez alkalommal a második látogatást Budapesten töltötte. Andrej Babis arról is beszélt, véleménye szerint sajnálatos, hogy a 2004-es uniós csatlakozás előtti időszakban nem kezdődtek meg a közös gyorsvasút-hálózat létrehozásáról szóló tárgyalások, amelyek összeköthetnék Berlint, Prágát, Bécset, Budapestet és Varsót. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy Magyarország jelentős beruházásokba fogott a Belgrádot, illetve Kolozsvárt Budapesttel összekötő vasúti fejlesztések terén.Újságírói kérdésre Andrej Babis elmondta, nem került szóba a Lengyelországi EU-s szankció tervezett elfogadása elleni közös, V4-es vétó kérdése. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a lengyel fél végül megállapodik az unióval. Orbán Viktor ugyanakkor megjegyezte, a kérdésben a magyar álláspont továbbra is egyértelmű, azaz a kettős mércét a kormány nem fogadja el, és fenntartja korábbi, a vétóról szóló kijelentéseit.

Hirdetés

Forrás: pestisracok.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version