Site icon Mai Világ

Orbán Viktor: Még öt nehéz napunk van hátra!

Hirdetés

Több helyen elmaradt az árvíz a 2013-as rekordtól, a fővárosban várhatóan 59 centivel lesz alacsonyabb a vízállás, vagyis pontos volt a vízügy előrejelzése – mondta Orbán Viktor a szombat reggeli Árvízinfón. A kormányfő kiemelte, hogy a rakpart felszabadulása a jövő hét elejére várható, egy-két nappal korábban, mint eddig tervezték.

Vannak reményeink, hogy korábban levonul az ár a Dunán, de még öt nehéz napot kell átvészelnünk – fogalmazott Orbán Viktor az árvíz elleni védekezést irányító operatív törzs ülése után. A miniszterelnök az árvízi védekezésről elmondta, hogy a védekezés 755 kilométeren zajlott, az első győzelmet pedig már elérték, mert a Szigetközben egy métert apadt a víz.

Ma Vácon a legmagasabb a vízállás, és ez hamarosan megérkezik Budapestre– tette hozzá a kormányfő. Jelezte, hogy több helyen elmaradt az árvíz a 2013-as rekordtól, a fővárosban várhatóan 59 centivel lesz alacsonyabb a vízállás, vagyis pontos volt a vízügy előrejelzése.

Kiemelte, hogy a rakpart felszabadulása a jövő hét elejére várható, egy-két nappal korábban, mint eddig tervezték. A védekezésben részt vevők száma is változott, a vízügytől további 170 főt mozgósítottak, 900 katonára van most szükség, és sokan a vízzel együtt délre vonultak.

Tegnap 6149-en védekeztek, és úgy látják, hogy ma már 159 fővel kevesebb emberre lesz szükség a gátakon. Önkéntes 2753 volt, ma 1786-an dolgoznak. A kiemelt védelmi önkormányzati helyszínek számát meg kellett növelni, de ez nem jelenti, hogy az adott önkormányzati helyek veszélyben lennének – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Hirdetés

A miniszterelnök kiemelte Pilismarótot, ahol megcsúszott a töltés, és 16 órás küzdelemben, búvárokkal sikerült megtartani a töltést. Vácnál a szennyvízaknák feltörtek, de szerencsére nem lett belőle baj, a szakemberek „megfogták”. – Vannak új kiemelt helyszínek, ilyen Ercsi, ahol a készültség százszázalékos, 1400 homokzsákkal, de már Kisapostagra, Dunaföldvárra és Paksra is figyelünk homokzsákokkal – közölte a kormányfő.

Mindenkit arra kért a miniszterelnök, hogy ha nem muszáj, ne menjen ki a Duna partra megnézni a tetőzést, mert azzal a védekezést hátráltathatják.

Jelezte, hogy délután már a Budapest alatti területekre koncentrálhatják a figyelmüket. Leszögezte: a figyelemnek nem szabad lankadnia.

Újságírói kérdésre arról is beszámolt, hogy jó állapotban van a budapesti védekezés, a fővárosi és az állami munka összehangoltan működik. Orbán Viktor úgy látja, hogy a főváros és az állam védelmi rendszere együttesen képes megvédeni Budapestet.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy az Európai Unió támogatást helyezett kilátásba az árvíz sújtotta közép-európai államoknak, azt mondta: a bajban csak magunkra számíthatunk. Hogy egy Ursula nevű asszony valahonnan az Európai Unióból majd valamikor küld valami pénzt, az olyan, mint a kutya vacsorája – mondta, és emlékeztetett: a határvédelemre is elköltöttünk sok pénzt, nem kaptunk semmit. Úgy látja, hogy most elsődleges az áradás megfékezése és a védekezés, és majd utána lehet azzal foglalkozni, hogy milyen uniós támogatásra számíthatunk.

Hirdetés

Ebben a helyzetben azt tekinti győzelemnek a kormányfő, ha az árhullám után a veszélyes szakaszon is túljutunk, és ha a lassú apadás azt mutatja, már nem lehet baj, akkor megnyugodhatunk. Elmondta azt is, hogy a környező országokhoz képest valamivel előnyösebb helyzetben vagyunk, hiszen néhány nappal több időnk van felkészülni a védekezésre.

origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version