Site icon Mai Világ

Óriási jelentőségű volt az Orbán- Erdogan találkozó

Hirdetés

Sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök a Várkert Bazárban.

Az eseményen bejelentették, hogy tíz megállapodás született a két ország között, emellett a magyar miniszterelnök beszélt Törökország szerepéről a migráció megállításában, itt azt mondta, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt. Orbán Viktor az Origo kérdésre elmondta Várhelyi Olivér hivatalos bővítési biztosi jelöléséről, hogy az unió bővítése olyan ügy, amely külön konferenciákat érdemelne. Ennél hálátlanabb portfólió nincsen jelenleg. Szó esett még kereskedelmi és kulturális kérdésekről is. A török elnök megköszönte Magyarországnak, hogy mindig is kiállt Törökország uniós felvétele mellett, illetve Törökország szíriai hadműveleteiről is szólt.

Magyarország egy olyan földrajzi térben található, amely három nagy főváros által jelöltetett ki. Ez a Moszkva-Berlin-Isztambul a tengely, mindegyik ország magasrangú vezetője járt itt – mondta Orbán.

Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt, ezért fontos stratégiai partner az ország – mondta a magyar miniszterelnök.

350 ezer illegális határátlépőt tartóztatott fel Törökország, ezért komoly elismerés jár – mondta Orbán.

Hirdetés

A magyar miniszterelnök külön méltatta a magyar-török hadipari együttműködést.  Szólt arról is, hogy több közös magyar-török afrikai misszió van, így többek között van egy orvosi misszió. A jövőben vízügyi és egészségügyi segítséget nyújt a két ország Ghánának.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy Magyarország képes arra, hogy megvédje a határait Minden eszköz megvan arra, hogy egyetlen illegális migráns se lépjen át a magyar határon. A mi fizikai védelmi rendszerünk alkalmas a védelemre – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor szerint, aki arra kényszerült, hogy elhagyja az otthonát, azon segíteni kell, de oda kell vinni a megoldást, ahol a probléma van.  Láttam az újjáépítési terveket, és a mi súlyunknak megfelelően fogunk teljesíteni az újjáépítési tervekben – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy meg kell adni a tiszteletet Törökországnak, nem fogadjuk el, hogy gúnyolódni lehessen egy-egy országon. Nekünk Törökországgal nemcsak jó viszonyra kell törekedni, hanem arra kell törekednünk, hogy Ankara legyen érdekelt Magyarország sikerében – mondta Orbán Viktor.

Nem akarjuk, hogy Magyarország déli határain kelljen feltartóztatni több százezer embert. Ha Törökország nem érdekelt ebben, akkor ezt nem tudjuk megakadályozni – tette hozzá. Attól, hogy az EU tagjai vagyunk, nem veszek át rossz szokásokat – mondta a magyar kormányfő. Nekünk magyarul kell gondolkozni, és magyarul kell viselkednünk – mondta Orbán Viktor.

Hirdetés

Hatmilliárd euró a cél a két ország közötti kereskedelmi forgalomban – mondta Orbán Viktor. Mindennek érdekében lesz egy magas szintű gazdasági fórum a két ország között. Az Eximbanknál egy 200 milliós hitelkeretet nyitottak meg a magyar és török vállalatközi együttműködés érdekében.
Orbán Viktor elmondta, hogy Törökország az energetikában is stratégiai partner. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy legkésőbb 2021 végére érkezhet gáz a Török Áramlaton keresztül. A magyar kormányfő bízik benne, hogy az azerbajdzsáni MOL-beruházás is zöld utat kap a török hatóságtól.

Recep Tayyip Erdogan azt mondta, hogy rengeteg fontos témát érintettek Orbán Viktorral a tárgyalás során. A stratégiai együttműködésnek is fejlődnie kell, és mindezekről katonai és migrációs téren is beszéltek. Az oktatás, kultúra és közúti fuvarozás is szóba került, és ennek érdekében írták alá a 10 megállapodást. A hatmilliárd dolláros kereskedelmi forgalom elérése a cél.

A török elnök szólt arról is, hogy a török és magyar üzletemberek között védelmi területen is várható tárgyalás. Példaértékű együttműködést szeretnénk elérni a kulturális téren. A török elnök nagyon nagy eredménynek nevezte a Gül Baba türbéjének felújítását. Erdogan megköszönte Magyarországnak, hogy mindig is kiállt Törökország uniós felvétele mellett. A török tagsággal nyerne Európa – tette hozzá.

Az elnök megköszönte, hogy Magyarország támogatta a török katonai műveletet.

Közel 4 millió menekült tartózkodik Törökországban, közülük sokan mennének Európába, de az együttműködés miatt mi türelmesen feltartóztattuk ezt a tömeget – mondta Erdogan.

Hirdetés
Hirdetés

A cél, hogy ezeket a menekülteket visszaküldhessük hazájukba. A cél, hogy pénzügyi donorokat szerezzünk ahhoz, hogy a menekülteknek megfelelő életminőséget biztosítsunk – mondta Erdogan. Magyarország nagyban támogat minket a terrorizmus elleni küzdelemben. Nem lehet terrorszervezetekkel együttműködni, de bizonyos NATO-szövetségesek lepaktáltak terrorszervezetekkel, mindez minket nagyon elszomorít – mondta Erdogan.

Elszántan harcolunk az Iszlám Állam ellen, nem lehet különbséget tenni a terroristák között – mondta Erdogan.

A török elnök emlékeztetett arra, hogy kilenc éve tart a szíriai háború. Az EU azt ígérte nekünk, hogy 3+3 milliárd eurót küld, de csak 3 milliárd eurót küldött – mondta Erdogan. Mindezek ellenére a menekülteken segíteni fogunk, a Békeforrás hadművelet megkezdődött – mondta Erdogan.

A Békeforrás hadműveletről azt mondta, hogy az USA és Oroszország is ígéretet tett arra, hogy a Szíria északi részén lévő részről eltávolítja a terroristákat, de ez nem történt meg. Erdogan közölte, hogy a helyi kurd erők sok esetben Iszlám Állam-harcosokat szabadított ki, és ezeket most ismét rács mögé juttatták a török erők – mondta a politikus.

Továbbra is vendégül fogjuk látni a vendégeinket, de akármit nem bírunk el, ha látjuk, hogy nincs megoldás, akkor ki kell tárni a kapukat. Ha kitárjuk a kapuinkat, akkor mindenki tudja, hogy merre indulnak ezek az emberek – mondta Erdogan.

A török elnök újságírói kérdésre elmondta, hogy Washingtonban hadügyi és kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak majd, valamint a terrorizmus elleni harcról. Nem lehet különbséget tenni a terroristák között – mondta a török elnök.

Meg kell beszélni a közös stratégiát, ha nem tudunk közösen fellépni, akkor egy mostani terrorszervezet később más ellen fog harcolni – tette hozzá.

Erdogan arról is beszélt, hogy több település esetében már bizonyították, hogy képesek az újjáépítésre. Nemzetközi konferenciát szeretne Törökország összehívni, hogy megfelelő pénz gyűljön össze az újjáépítésre Szíria északi részén – tette hozzá a török elnök.

Tíz megállapodást ír alá Magyarország és Törökország, ezek a következőek:

  1. Levéltári megállapodás
  2. Szándéknyilatkozat a postai együttműködésről
  3. Szándéknyilatkozat a családügyi együttműködésről
  4. Oktatási megállapodás
  5. Kulturális megállapodás
  6. Közúti és fuvarozási megállapodás
  7. Szándéknyilatkozat a Stipendium Hungaricum területén való együttműködésről
  8. Szándéknyilatkozat az űrkutatási együttműködésről
  9. A kilencedik megállapodás egy diplomáciai együttműködési dokumentum
  10. Politikai nyilatkozat

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
Exit mobile version