Site icon Mai Világ

Orvosok rákhoz kapcsolódó enzimeket fedeztek fel az oltásokban: mindegyiküket meggyilkolták?

Hirdetés

Megdöbbentő összeesküvés rajzolódik ki a tudomány berkeiben elhunyt kutatók körül. A gyógyszeripar halálos titka.

Alig egy év leforgása alatt közel 60 orvos halt meg rejtélyes körülmények között. Egyesekkel gyilkosok végeztek, és ez bizonyítható, míg mások furcsa balesetekben vesztették életüket.

Mindegyikükben volt azonban valami közös: olyan dolgokat akartak feltárni, olyan összefüggésekre jöttek rá, melyet a gyógyszeripar nem hagyhatott kitudódni.

Legalábbis nagyon sokan ezt állítják, köztük egyes elhunyt kutatók hozzátartozói is.

A hollisztikus gyógyászat képviselői közül csak Floridában majdnem 4 tucat orvos vesztette életét.

Hirdetés

Őket sok összeesküvés elmélet hívő szerint gyakorlatilag a gyógyszeripar tette el láb alól.

Ezek a szakemberek, és más, nem a hollisztikus orvoslásban dolgozó orvosok is rávilágítottak már többször, hogy az oltások nem feltétlen egészségesek.

Nem állították ők sem, sem soha senki, hogy minden védőoltás, és egyéb oltás egytől-egyig káros.

Azt viszont igen, hogy ezek jó része tartalmazhat veszélyes anyagokat, és néhányukról tudnak az oltóanyag gyárak, csak egyszerűen nem érdekli őket. Sőt, ők alapvetően abban érdekeltek, hogy még több gyógyszer és oltóanyag fogyjon.

Éppen ezért állítólag semmitől sem riadnak vissza.

Hirdetés

A 60 mára már elhunyt orvos közül mindegyik rájött arra, hogy egy a rákhoz erősen köthető enzim megtalálható egyes vakcinákban.

Olyan vakcinákban, melyek ma is használatosak nem csak Amerika-szerte, hanem az Európai Unióban is.

Ez nem más, mint a nagalese molekula, mely a rákipar sikerességének, és hatalmas profitjainak a kulcsa. Arról van szó, hogy ez a molekula képes nagyon erős rákos megbetegedéseket kiváltani, és az összeesküvés elmélet hívői szerint az oltóanyagokkal juttatják az emberek szervezetébe.

A nagalase egy olyan enzim, protein, amit a rákos sejtek és vírusok gyártanak, és valójában ez az ami immunhiányos szindrómákat, autizmust, valamint számos más durva problémát idézhet elő.

Hirdetés
Hirdetés

Orvosok, akik a gépezet útjába álltak: mind halottak…

Az a néhány orvos, aki meghalt vagy eltűnt úgy gondolta, hogy a nagalase enzim szándékosan kerül bele a szervezetbe akár vírus, vagy közvetlenül az oltóanyagok által.

Ezt nem hagyhatták, hogy kikerüljön információként, ezért eleinte ellehetetlenítéssel, elhiteltelenítéssel próbálkoztak. Azonban ez nem mindenkinél vált be, sem az hogy az FDA és az orvosi kamara büntetést szabott ki rájuk, vagy teljes eltiltást.

Egyes esetekben ugyanis csak az jelenthette az egyetlen megoldást, ha az illetőket eltették láb alól.

Hihetetlenül nagy mértékű összeesküvésnek hangzik, de ez maga a valóság – állítják sokan.A nagalase-t szuper magas koncentrációkban találták meg autista gyerekek körében, erre vonatkozó bizonyítékokat is nyilvánosságra akartak hozni az orvosok haláluk előtt. Az elmúlt egy évben összesen 60 orvos vesztette életét, legtöbben különféle rejtélyes balesetekben, tömegszerencsétlenségekben, de volt, aki természetes halált halt viszonylag fiatalon, teljesen érthetetlen módon.

Emellett olyan is volt, akit nyíltan meggyilkoltak, hogy ne tudódhassanak ki a gyógyszeripar mocskos titkai.

A gyógyszergyárak és oltóanyag cégek tehát semmitől sem riadnak vissza. Ha pedig teljes mértékben igaz, amit sokan állítanak az orvosokkal és eltitkolt kutatásokkal kapcsolatban, az egészen más képet fest az egészségügyről.

OSZD MEG másokkal is!

Hirdetés
loading...
Exit mobile version