Site icon Mai Világ

Példaértékű, amit az önkéntes tűzoltók elértek Nógrád megyében

Hirdetés
Hivatalosan is rendszerbe állították a Nógrád megyei Héhalom önkéntes tűzoltó egyesületét. Mostantól csaknem 140 négyzetkilométernyi dél-nógrádi területen a héhalmi egység az első, amelyet riasztanak egy esetleges segélykérő hívás után. A helyszínre érő tűzoltók kötelessége ezután eldönteni, hogy az esetet meg tudják-e oldani, vagy hivatásos egységek segítségét kérik.

Héhalomban 2015-ben alakult meg az önkéntes tűzoltó egyesület. Példátlan gyorsasággal, három év alatt érték el azt a szintet, amely ahhoz kell, hogy a hivatásos állomány rendszerbe állítsa az egyesületet. Az önkéntes testület 78 főből áll, közülük harmincháromnak van meg a képesítése arra, hogy az úgynevezett „nem időkritikus” riasztásoknál elsőként érhessen a helyszínre.

„33-an, ez is egy példaértékű, általában 20 alatt szokott lenni az a szám, akik aktívan ebben a feladatban részt vesznek. Ugye hallottuk, hogy 78 fős az egyesület, a 0-ról 78-ra eljutni egy kisebb településen is nagy szó, de ezen felül 33 képesítéssel rendelkező, és nevezzük hadra foghatónak, úgy gondolom, hogy egy nagyon kitüntető cím” – emelte ki a Hír TV-nek nyilatkozva Bérczi László, az Országos Tűzoltóság Főfelügyelő dandártábornoka.

A héhalmi tűzoltó egyesület tagjai szabadidejükben, önkéntes alapon tették le a tűzoltó vizsgákat. A csaknem ezer fős dél-nógrádi településen más területen is nagy hagyományai vannak a civil összefogásnak.

„Tizenegy civil szervezetünk van, amelyek mind nagyon jól működnek. Van egy nagy fesztiválunk is, amelyet 460 önkéntessel végzünk, és azok is első szóra jönnek. Úgyhogy itt az önkéntesség hál’ Istennek nagyon kiemelkedő” – mondta Bakos József polgármester.

A héhalmi tűzoltó egység további fejlesztés előtt áll: rövidesen új garázs épül az egy éve átadott laktanya mellé, és várhatóan még egy tűzoltó gépjármű érkezik a településre.

Hirdetés

Forrás: hirtv

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version