Site icon Mai Világ

Példamutató figyelmesség – emberségből jeles!

Hirdetés

Az éjszakai mínuszokban eltévedt az utcán egy idős, szolnoki férfi. A rendőrök időben érkeztek.

Egy helyi lakos értesítette a rendőrséget 2018. február 26-án 23 óra 25 perc körül, hogy Szolnokon, a Kossuth téren egy idős férfit látott köntösben sétálni. A járőrök haladéktalanul a megadott helyszínre mentek, ahol a -8 fokban megtalálták a 90 éves férfit, aki teljesen át volt fázva és már a kihűlés jelei mutatkoztak rajta. Azonnal beültették a fűtött szolgálati gépkocsiba, egy takaróval betakarták és a náluk lévő termoszból meleg itallal kínálták. Az idős bácsi elmondta a rendőröknek, hogy élelmiszert akart vásárolni, de eltévedt és feltehetően a táskáját is elhagyta útközben. Az időközben helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai további vizsgálatok céljából kórházba vitték az átfázott férfit.

A járőrök leellenőrizték az idős ember lakcíme és feltalálási helye közötti útvonalakat, de a bajba jutott táskáját és lakáskulcsát nem találták meg. Ezt követően megjelentek a lakásán, amely nyitva volt. Több helyiségben fel volt kapcsolva a világítás, illetve egy elektromos fűtőberendezés is működött. A bejárati ajtóban megtalálták a lakáskulcsot, illetve az eltűntnek hitt táskát is. A járőrök lekapcsolták az áramot és biztonságosan bezárták az ingatlan ajtaját.

Forrás/fotó: police.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version