Site icon Mai Világ

Putyin látni sem akar afgán menekülteket Oroszországban

Hirdetés

Vladimir Putyin orosz elnök a kormánypárt képviselőivel tartott találkozóján kijelentette, hogy nem szabad afgán menekülteket beengedni Oroszországba. Az elnök szerint ugyanis azok potenciális szélsőségesek, terroristák lehetnek. Az orosz külügyminiszter a megbeszélésen hozzátette, hogy a talibán egyelőre tartja magát az ígéreteihez.

Vladimir Putyin a találkozón azt is elmondta, hogy azért nem akar szélsőségeseket beengedni Oroszországba, mert nem szeretné vissza a 90-es évek állapotait. Utalva arra, hogy a Kaukázus északi területein komoly harci cselekmények voltak egészen a kétezres évek közepéig. Az orosz elnök azt szeretné elérni, hogy Afganisztánban stabilizálódjon a helyzet, ezzel megakadályozva a menekültek kiáradását az országból – idézi az MTI.

Oroszország vezetője a megbeszélésen Szíriát is felemlegetve azt mondta: „miért foglalkozunk Szíriával? Éppen azért, hogy az az ország ne váljon Afganisztánhoz hasonlóvá, és ne legyen a terrorizmus bölcsője”. Putyin elutasította azt az elképzelést is, hogy a közép-ázsiai országokba telepítsék át a menekülteket a vízum elbírálás idejére. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „mindez azt jelentené, hogy vízum nélkül mehetnek ezekbe az országokba, a mi szomszédainkhoz, miközben a Nyugat nem akarja őket befogadni vízumok nélkül? Miért kell ilyen megalázó módon megoldani a problémát?”

Putyin a találkozón elítélte az USA-t, mert titokban megbeszéléseket folytatott az Afganisztánnal szomszédos országokkal arról, hogy az amerikai kormánynak dolgozó afgánokat fogadják be. Ebben az esetben az orosz elnök a vízummentes utazási rendet kifogásolta.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version