Vlagyimir Putyin orosz államfőt nem igazán izgatja, kik vezetik a nyugati országokat, az a lényeg, hogy az elitellenes politikai erők hangosan verjék az asztalt a belpolitikai vitákban. Egy szóval meghatározható, mit akar, és az elmúlt években nem kis sikereket ért el ezen a téren.
Az amerikai elnökválasztás egyik híre az a hírszerzési jelentés volt, amely szerint Oroszország a demokrata Bernie Sanders szenátort és Donald Trump elnököt segíti az amerikai elnökválasztási harcban. Az elnökjelölt-aspiráns ellenfelei rögtön lecsaptak a lehetőségre, hogy ebben bizonyítékát lássák: Sanders elnökjelöltté válása Vlagyimir Putyin rezsimjének érdekét szolgálná. Sanders azonnal visszautasította az állítólagos támogatást, ám a Demokrata Párt elitjével szembeni nyílt fellépése alapján a Kreml érdeke, hogy sikeres legyen elnökválasztási kampánya – írja Gennagyij Rudkevics, az International Relations at Georgia College profeszora, a posztszovjet politika szakértője a Moscow Timeson megjelent cikkében.
Rudkevics úgy látja, három oka van annak, hogy a Kreml előszeretettel nyújt titkos támogatást a nyugati országokban az establishmentet támogató politikusoknak és politikai erőknek.
Az első, hogy az orosz elit túlnyomó részének még mindig a Nyugat a fő ellenfele, igaz, szemben a szovjet időkkel, már nem jelent rá egzisztenciális veszélyt. Ezért költenek viszonylag keveset az orosz beavatkozásra – csak internetes aknamunka folyik -, ügyelve arra, hogy az áskálódást könnyen letagadhassák. Az orosz elit meggyőzte magát arról, hogy a nyugati vezető körök alapvető gondolkodásához tartozik, hogy oroszfóbiások. Így bármely ellenük irányuló mozgalom kívánatos. Sanders és Trump beleillik ebbe a képbe. Az elnök folyamatosan támadja a washingtoni politikai elitet, amit „deep state” néven emleget, miközben a szenátor ugyanezt teszi a Demokrata Párt elitjével.
Az elitellenes mozgalmak második előnye az orosz elit nézőpontjából, hogy általában gyengítit a Nyugatot és annak készségét arra, hogy konfrontálódjon Oroszországgal. Számos nyugati elitellenes csoport támadja a nyugati intézményrendszer elemeit, különösen a NATO-t és az EU-t. Miután ezek a szervezetek alapvetően a konszenzusos döntéshozatalra épülnek, elég néhány olyan kormány, amely szeret szembe menni a többséggel, és máris le lehet bénítani bármilyen Oroszország elleni fellépésüket. Ráadásul még erre sincs szükség: akkor is működik az aknamunka, ha az elitellenes politikai erők nincsenek hatalmon. Elegendő, ha állandó belső ellenkezésükkel lekötik a nyugati politikusok figyelmét és energiáit. Amíg az amerikai establishment Trumppal birkózik, vagy a brit a brexittel, vagy a spanyol a katalán függetlenségi törekvésekkel, addig nem az Oroszország elleni fellépéssel foglalkoznak.
A lényeg egy szóban összefoglalható: káosz. A káosz önmagában az orosz rezsim malmára hajtja a vizet. Ezért támogatja a Kreml egyszerre Trumpot és a feketék polgárjogi mozgalmait, és ezért igaz az, hogy Sanders szereplése hasznos a számára, egyszerűen azért, mert folyamatosan konfliktusokat kavar.
A harmadik előnye a nyugati elitellenes mozgalmaknak, hogy bírálják saját országuk választásait, politikai intézményeit. Ennek köszönhetően az orosz kisember egy kaotikus, simlis rendszert lát a liberális demokráciában, amihez képest saját illiberális rendszere nem is tűnik olyan nagyon különbözőnek. Nem látja azt a rendszert a sajátjával szemben kívánatosnak.
Összességében Sanders kampánya több haszonnal is jár a Kreml nézőpontjából. A szenátor támadja az amerikai politikai elitet, beleértve ebbe saját pártja, a Demokrata Párt establishmentjét is, amivel ellenreakciót vált ki. Az elit támadja Bernie Sanderst. A szenátor szocialista reformjai, amelyekkel meg akarja javítani az „eltorzult amerikai kapitalizmust”, elvonják a figyelmet Oroszország ostorozásáról közel-keleti szerepvállalása miatt, vagy azért, mert szorongatja a volt szovjet tagköztársaságokat.
A mérleg másik serpenyőjében az áll, hogy Sanders fel akar lépni a világot fosztogató kleptokrata elitekkel szemben, ami alól az orosz felső tízezer sem kivétel. Emellett a szenátor egyik híve Putyin régi ellensége, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus. Végső soron azonban az a kérdés, mint mutat a szaldó? A Kreml nézőpontjából úgy tűnhet, hogy az elitellenes a politikája és viselkedése által kínált előnyök felülmúlhatják ezeket a hátrányokat.
Forrás: napi.hu