Voltak olyan események a múltban, melyek szenzációnak számítottak és elutasították őket, mint hamis összeesküvéseket, amelyek még mindig úgy tűnik, mintha több lett volna mögöttük, mint ami a külső szemlélő számára láthatóvá vált.
Az egyik ilyen tény, hogy 1982 és 1988 között több mint 20 tudós halt meg rejtélyes körülmények között, akik a brit GEC-Marconi cég alkalmazottai voltak, miután Ronald Reagan Stratégiai Védelmi Kezdeményezésén (SDI) dolgoztak.
Az SDI programot, amely „Csillagháborús terv” néven is ismert, 1983-ban először Ronald Reagan elnök javasolta. Kifejlesztésének célja az volt, hogy egy űrbe telepített rakétavédelmi rendszert dolgozzanak ki. Az Egyesült Államok és a szovjetek ebben az időszakban mélyen benne voltak a hidegháborúban, és Reagan úgy érezte, hogy az SDI védelmet nyújthat a szovjet rakéta támadások ellen a rakéták elfogásával, miközben azok még a levegőben vannak.
A siker érdekében azonban a programnak számos olyan fejlett technológiára volt szüksége, amelyeket még nem kutattak vagy fejlesztettek ki.
A program több éven át folytatódott, de a későbbi adminisztrációk végül megszüntették, amikor a szükséges technológia kifejlesztése túlságosan bonyolultnak bizonyult.
A GEC-Marconi egy brit védelmi vállalat volt, amely részt vett az SDI projektben. A Marconi által foglalkoztatott 20 tudós azonban rejtélyes körülmények között halt meg, miután jelentős felfedezéseket tettek vagy más céghez akartak menni dolgozni.
Néhány haláleset 1982 és 1985 között történt, de a túlnyomó többségükre 1986 augusztusában és 1988 októberében került sor.
Az említett halálesetek közül csak egy történt nyilvánvalóan természetes okok miatt. Frank Jennings, az elektronikus fegyverek 60 éves mérnöke 1987 júniusában halt meg szívrohamban. Victor Moore kábítószer túladagolás miatt vesztette életét, és halálát öngyilkosságnak tartották.
A többi halál esetében, amely a kétéves időszak alatt következett be, az okot meghatározták, ami vagy öngyilkosság vagy baleset volt. Furcsa módon sok hasonlóság áll fenn a halálesetek között.
Az egyikük lehajtott az autójával egy hídról, egy másik kizuhant a szállodája ablakából. Öt tudós halt meg szén-monoxid mérgezésben az autójában vagy a garázsában. A halálesetek közül kettőt véletlen fulladásnak minősítettek.
Két haláleset azonban megmagyarázhatatlanul bizarr volt. 1986 októberében Ashad Sharif állítólag behajtott egy közparkba, a nyakára kötött egy nylon kötelet és egy nagy fához erősítette, majd gyorsan elhajtott, melynek következtében gyakorlatilag lefejezte saját magát.
A következő év áprilisában Shani Warren-t 18 centiméter mély vízbe fulladva találták meg. A szája le volt ragasztva, a kezei a háta mögött össze voltak kötve a lábaival és egy hurokkal a nyaka körül. Azt mondták, hogy valahogy ezt mind önmagával tette, majd kitipegett a tíz centis tűsarkújában a tóhoz, hogy megfulladjon, és a halottkém nem gyilkosságot állapított meg, hanem inkább nyitva hagyta az ítéletet. És egy utolsó csavar ezzel az esettel kapcsolatban az volt, hogy a tó, ahol Warren-t megtalálták, csak egy rövid távolságra volt attól a helytől, ahol egy másik tudós egy vasúti hídról zuhant le és halt meg ugyanazon a napon.
Vajon az összes eset egy kormányzati cselekmény része volt? Nem lehet tudni, de nagyon nehéz elhinni, hogy véletlen, hogy olyan sok haláleset történt olyan közel egymáshoz azon emberek körében, akik mind ugyanazon a projekten dolgoztak. Továbbá az esetek többsége furcsa vagy titokzatos körülmények között történt, néha nagyon szoros összefüggésben földrajzi hely vagy idő tekintetében.
A sok „öngyilkosság” láttán az emberben felmerül a kérdés, hogy vajon több állt-e a halálesetek mögött. Az, hogy ezeket a tudósokat a védelmi iparág vagy kormányzati szereplők ölték meg, vagy talán olyan dolgokról tudtak, amelyekkel már nem voltak képesek együtt élni, továbbra is rejtély marad.
https://maivilag.com/2018/08/sakkban-tartott-tudomany-az-olajipari-lobbi-modszeresen-teszi-el-lab-alol-az-uttoro-technologiak-feltalaloit/