Site icon Mai Világ

„Lehet menni csecsenekkel keménykedni!” – így tett rendet a lányokat zaklató vendégmunkások között Kerepes polgármestere

Hirdetés

 

Kerepes polgármesere, Gyuricza László arról számolt be közösségi oldalán, hogy panasz érkezett hozzá, hogy fiatal lányokat követtek, zaklattak a településen, akiknek „sírva kellett menekülniük”. Miután beszélt a sértettek szüleivel, felkereste a problémás családokat, személyeket.

Zaklatások

Bejegyzésében úgy fogalmazott „tisztában vagyok azzal, hogy jogvédők hadserege védi a normalitást tipró embereket! Tisztában vagyok azzal, hogy támadni fognak azért, mert kiállok a rendért, a zaklatott kislányokért! Viszont álláspontom alapján egy apának, férfinak, polgármesternek kötelessége megvédenie a családját, a rábízott közösséget!”

– hangsúlyozta Gyuricza.

„Amíg én vagyok Kerepes vezetője, nem fogom tűrni, hogy fiatal lányokat zaklassanak és más bűncselekmények ellen is tőlünk telhetően harcolni fogunk!”

– zárta gondoatait a település vezetője.

Hirdetés

Arról, hogy miként tett rendet a vendégmunkások szállásán, egy videót is megosztott. Mielőtt kivonultak volna a helyszínre, Gyuricza arról beszélt a jelenlévőknek, hogy „nem az a cél, hogy túltoljuk, hanem, hogy

erősítsük a lakosság szubjektív biztonságérzetét”.

„Becsüljék meg, hogy befogadtuk ide magukat!” 

A felvételen ezután az látható, hogy miután a polgármester a polgárőrök és a rendőrök kíséretében megérkezik a vendégmunkások szállására, kérdőre vonja őket, hogy „ki volt az a három kölök, aki keménykedett itt a fiatal lányokkal? Ki volt az a három?” – hangzott el.

„Itt egy légyzümmögést sem akarok hallani. Május elsejéig szedik a sátorfájukat. El fognak innen menni. Nem vagyok hajlandó eltűrni, ahogy viselkednek” – szögezte le a településvezető, aki mindezt azzal nyomatékosította, hogy

Lehet menni csecsenekkel keménykedni! Becsüljék meg, hogy befogadtuk ide magukat!” 

– sorolta a kárpátaljai vendégmunkásoknak.

Gyuricza László ezután a videóban azt is megmutatta, hova kellene biztonsági kamerákat felszerelni a HÉV-megállóban, továbbá sürgette a MÁV-ot is, hogy a szerelvényeken is helyezzenek el megfigyelő berendezéseket.

Hirdetés

Kerepes polgármestere legutóbb azzal került a „reflektorfénybe”hogy a Facebookon közölte, hogy két napot ad annak a férfinak aki a szilasligeti HÉV-megállóban végzett önkielégítést, utána pedig feltölti az internetre az esetről készült videót. Ez meg is tette, az elkövető nemsokkal később elfogta a rendőrség.

Mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version