Site icon Mai Világ

Rossz híreket közölt a WHO

Hirdetés

Emelkedhet a Covid–19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában – mondta hétfőn újságíróknak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője.

„Október és november nehezebb lesz, magasabb halálozási arány vár ránk” – jelentette ki Hans Kluge, hozzátéve mindazonáltal azt is: biztos benne, hogy a járvány valamikor véget fog érni.

Mindazonáltal óvatosságra intett a vakcinával kapcsolatban, leszögezve: korántsem biztos, hogy az oltóanyag elkészülte egyben a járvány végét jelenti majd.

„Még azt sem tudjuk, vajon mindenkinél hatásos lesz-e a vakcina. A jelenlegi tudásunk szerint vannak, akiknél igen, másoknál viszont nem” – mondta Kluge, és hozzátette, hogy az eltérő vakcinák rendelése pedig „logisztikai rémálomhoz” vezethet.

„A járványnak akkor lesz vége, amikor megtanulunk együtt élni vele, mint egy közösség. Ez pedig rajtunk múlik” – mondta.

Hirdetés

A nyáron a kontinensen – különösen Spanyolországban és Franciaországban – emelkedett a fertőzésszám, pénteken a világszervezet európai regionális irodája alá tartozó 55 országban több mint 51 ezer új fertőzést regisztráltak, többet, mint a járvány eddigi csúcsának számító áprilisban.

Ugyanakkor azonban a vírus okozta Covid–19-betegség halálos áldozatainak a számában nem állt be jelentős növekedés.

A WHO európai regionális irodája hétfőn és kedden a tagországok részvételével járványügyi megbeszélést tart.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version