Mivel Lengyelország, Magyarország és a Csehország megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést, nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit – állapította meg az Európai Bíróság csütörtökön közzé tett ítéletében.
Az Európai Bíróság a 2020. április 2-i Európai Bizottság kontra Lengyelország, Magyarország és Csehország ítéletben helyt adott az Európai Bizottság által az e három tagállammal szemben indított kötelezettségszegés megállapítása iránti kereseteknek. Ebben a bíróságon annak megállapíttatására kérték, hogy a fent említett tagállamok – mivel nem jelezték rendszeres időközönként, de legalább háromhavonta, hogy hány, nemzetközi védelmet kérelmezőt tudnak rövid időn belül áthelyezni a területükre, és mivel következésképpen nem tettek eleget további áthelyezési kötelezettségeiknek – megsértették az uniós jogból eredő kötelezettségeiket.
Az Európai Bíróság egyrészről megállapította:
- hogy az érintett három tagállam megsértette azt a határozatot, amelyet az Európai Tanács 120 ezer nemzetközi védelmet kérelmező Görögországból és Olaszországból más uniós tagállamokba való kötelező áthelyezése céljából fogadott el.
- hogy Lengyelország és a Csehország egy korábbi határozatból eredő kötelezettségét is megsértette, amely határozatot az Európai Tanács 40 ezer nemzetközi védelmet kérelmező Görögországból és Olaszországból más uniós tagállamokba való önkéntes áthelyezése céljából fogadott el. (Magyarországra nézve nem voltak kötelező jellegűek az ezen utóbbi határozatban előírt áthelyezési intézkedések.)
A jelen ítéletben az Európai Bíróság mindenekelőtt elutasította a fent említett három tagállam által hivatkozott azon érvet, amely szerint az Európai Bizottság keresetei elfogadhatatlanok amiatt, hogy az áthelyezési határozatok alkalmazási időszakának 2017. szeptember 17-i és szeptember 26-i végét követően már nem tudják orvosolni az állítólagos kötelezettségszegéseket. Az Európai Bíróság e tekintetben emlékeztetett arra, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset elfogadható akkor, ha az Európai Bizottság mindössze annyit kér, hogy a bíróság állapítsa meg az állítólagos kötelezettségszegés fennállását, többek között a jelen ügybeliekhez hasonló helyzetekben, amelyekben az állítólagosan megsértett uniós jogi aktus alkalmazandósága az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártát követően, azaz 2017. augusztus 23. után véglegesen megszűnt.
Ezen túlmenően a kötelezettségszegések megállapítása – többek között – a tagállamnak a kötelezettségszegése következtében más tagállamokkal, az EU-val vagy magánszemélyekkel szemben felmerülő felelősségének megállapítása céljából továbbra is jelentőséggel bír – állapította meg a bíróság.
Lengyelország és Magyarország többek között azzal érvelt, hogy jogosultak voltak mellőzni az áthelyezési határozatok alkalmazását az EUMSZ 72. cikk értelmében, amely szerint az EUM-Szerződésnek a – többek között a menekültügyi politikát magában foglaló – szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos rendelkezései nem érintik a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását. A bíróság viszont úgy vélte, hogy az EUMSZ 72. cikk nem ruház olyan jogkört a tagállamokra, amely alapján azok pusztán a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos érdekekre hivatkozva eltérhetnek az uniós jogi rendelkezésektől, hanem annak bizonyítására kötelezi a tagállamokat, hogy az ezekkel kapcsolatos hatásköreik gyakorlása céljából alkalmazni kell az e cikkben előírt eltérést.
Ezzel összefüggésben az Európai Bíróság megállapította, hogy az áthelyezési határozatok értelmében a nemzetbiztonságra és közrendre az egész áthelyezési eljárás során, a nemzetközi védelmet kérelmező átadásának megtörténtéig figyelemmel kell lenni. A bíróság e tekintetben úgy vélte, hogy széles mérlegelési mozgásteret kell elismerni az áthelyezési céltagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai számára annak meghatározása során, hogy alapos okkal feltételezhető, hogy egy áthelyezendő harmadik országbeli állampolgár veszélyt jelent területükön a nemzetbiztonságra vagy a közrendre nézve.
A bíróság ezzel kapcsolatban jelezte, hogy „a nemzetbiztonságra vagy a közrendre nézve” fennálló „veszélynek” az áthelyezési határozatok értelmében vett fogalmát akként kell értelmezni, hogy az magában foglalja a nemzetbiztonságra vagy a közrendre nézve ténylegesen és potenciálisan fennálló veszélyeket egyaránt. A bíróság mindazonáltal pontosította, hogy ahhoz, hogy az említett hatóságok a fent említett okokra hivatkozhassanak, az eseti alapon lefolytatott vizsgálat végén olyan egybehangzó, objektív és pontos tényezőkre kell támaszkodniuk, amelyek alapján gyanítható, hogy a szóban forgó kérelmező ilyen tényleges vagy potenciális veszélyt jelent.
Következésképpen a bíróság megállapította, hogy a rendelkezésekben előírtakkal ellentétes az, hogy az áthelyezési eljárás során egy tagállam kategorikusan – kizárólag általános megelőzési céllal és egy egyedi esettel való közvetlen kapcsolat felállítása nélkül – az EUMSZ 72. cikkre hivatkozzon azért, hogy áthelyezési határozatok értelmében rá háruló kötelezettségek végrehajtását felfüggessze, vagy akár leállítsa.
A bíróság ezután a Csehország által az áthelyezési mechanizmus működésképtelenségére alapított jogalappal kapcsolatban megállapította, hogy – annak megengedése nélkül, hogy sérüljön a szolidaritás áthelyezési határozatokban rejlő célkitűzése, valamint e jogi aktusok kötelező jellege – nem elfogadható, hogy egy tagállam azzal a céllal, hogy az e jogi aktusok értelmében rá háruló valamennyi áthelyezési kötelezettség alól kivonja magát, az említett jogi aktusokkal létrehozott áthelyezési mechanizmus állítólagos hatástalanságával, vagy akár állítólagos működésképtelenségével kapcsolatos egyoldalú értékelésére támaszkodjon.
Végezetül az Európai Bíróság – emlékeztetve arra, hogy az áthelyezési határozatok elfogadásuktól kezdve és alkalmazási időszakukban kötelező erejűek volt a Csehországra nézve – jelezte, hogy a tagállam attól függetlenül volt köteles teljesíteni az e határozatokban előírt áthelyezési kötelezettségeket, hogy nyújt-e más típusú támogatást Görögországnak és Olaszországnak.
Az Európa Bíróság közleményében emlékeztet arra is, hogy ha a bíróság megállapítja a kötelezettségszegést, az érintett tagállamnak a lehető leghamarabb teljesítenie kell az ítéletben foglaltakat. Amennyiben az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a tagállam nem teljesítette az ítéletben foglaltakat, újabb, pénzügyi szankciók kiszabására irányuló keresetet indíthat. Mindazonáltal, amennyiben a tagállam nem tett eleget a valamely irányelv átültetésére elfogadott intézkedéseinek az Európai Bizottságnak történő bejelentésére vonatkozó kötelezettségének, a bíróság a bizottság indítványa alapján már az első ítéletben szankciókat alkalmazhat.
Varga Judit igazságügyminiszter a Facebook-posztban reagált az Európai Bíróság ítéletére: