Site icon Mai Világ

Rossz hírt kapott Orbán Viktor

Hirdetés

Egy sportközgazdász szerint egyfajta kasztrendszert hozhat létre az UEFA az európai labdarúgásban. A magyar csapatok ebben a futottak még kategóriájába kerülhetnek, ahonnan nem vezet új felfelé – a fociszerető magyar emberek lemondhatnak arról, hogy lesz még itt világszintű labdarúgás.

Kilátástalan helyzetbe kerülnének a kis európai országok, köztük Magyarország futballja, ha megvalósulnának az UFEA nemrégiben kiszivárgott tervei – derül ki abból a riportból, amelyet a vg.hu készített Szabados Gábor sportközgazdásszal.

A nemzetközi szövetség három kupasorozatot írna ki, amelyeket kategóriákra osztana. Az első továbbra is a Bajnokok Ligája lenne, ám ez átalakulna egyfajta szuperligává, ide ugyanis csak a top öt bajnokság csapatai kapnának meghívást. A 32 csapatos sorozatban évente csak négy hely cserélődne. A szuperliga utolsó négy helyezettje ugyanis egy osztállyal lejjebb esne az Európa-ligába. Ebbe a sorozatba már gyengébb bajnokságok kerülnének (belga, holland, török, portugál, orosz), a kiírás első négy helyezettje pedig felkerülne szezon végén a szuperligába.

A harmadik sorozatban mérkőznének egymással a futottak még kategóriába sorolt nemzetek, így például Magyarország is. Ebben a csoportban 64 csapatot versenyeztetnének, arról viszont egyelőre nincs szó, hogy számukra lenne-e feljutási lehetőség a magasabb sorozatba.

Ha az UEFA átvinné az elképzeléseit, akkor hazánk labdarúgása totálisan elszigetelődne az elittől. Elenyésző esély van ugyanis arra, hogy újra legyen Magyarországon Fradi-Real Madrid, DVSC-Liverpool, vagy Vidi-Chelsea meccs. Így még szerencsés csillagállás esetén sem részesülhet magyar csapat a grandiózus tévés jogdíjakból, a jó szereplés után járó busás jutalmakból és az itthoni focit szerető és értő emberek (köztük a miniszterelnök) nem láthatnak elit csapatokat, sztárjátékosokat.

Hirdetés

Szabados Gábor szerint az elmúlt pár évtizedben összesen két főtáblásunk volt, ami nullára csökkenne. Ez nem olyan nagy a különbség. Ha a saját kategóriánkban lévőkkel játszunk, akkor nagyobb esély van a sikerélményre, ugyanakkor erősen elgondolkozik az ember azon, hogy például a Fradi sikere az azeri negyedik helyezett ellen mennyire nevezhető sikernek…

Emellett probléma lehet, hogy a valódi és értékes cél hiánya nem lesz-e demotiváló a magyar klubcsapatoknak (illetve a másik 63 ország csapatainak).

Forrás

Hirdetés
loading...
Exit mobile version