Magyarok milliói élnek nedves, alacsony komfortfokozatú lakásokban, és pénzük sincs a felújításra.
A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, vagyis a magyarok többsége él a lakásszegénység különböző formáiban, amelyből nincs kiút: a lakhatási szegénység részproblémái egymással összefonódva olyan ördögi kört alkotnak, amelyet lakásszegénységi csapdának nevezhetünk és aminek minden dimenziójában hátrányt szenvednek az alacsony jövedelmű háztartások.
A lakhatási problémák korántsem csak a hajléktalan embereket és a Budapestől távoli szegénytelepeken élőket érintik.
A Habitat for Humanity Magyarország idén hetedik alkalommal mutatta be éves jelentését a magyarországi lakhatási szegénységről.
Ma Magyaroszágon 1,5 millióan élnek olyan lakásban, amellyel súlyos lakásminőségi problémák vannak. Az ilyen zsúfolt, nedves lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújítani a lakásukat. A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, azaz a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői.
Minden harmadik háztartás lakhatással összefüggő megfizethetőségi problémákkal küzd, tehát jövedelméhez képest irreálisan sok pénzt költ rezsire, bérleti díjra vagy lakáshitelek törlesztőrészleteire. A jelentős kiadások pedig eladósodáshoz vezetnek. Jelenleg nagyjából 1,4 millió háztartásnak (a háztartások harmadának) van valamilyen hitele, a háztartások legalább 13 százalékának pedig 60 napon túli közműhátraléka, miközben 750 000 végrehajtási ügy van folyamatban az éves GDP 7 százalékának az értékében. Ezeknek a tényeknek az ismeretében már érthető, hogy miért jut minden napra nagyjából tucatnyi kilakoltatás, és hogy miért nem mondható megoldottnak a (deviza)hitelválság – olvashatjuk a jelentésben
A 2018-as lakhatási jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy Magyarországon egyre mélyül a lakhatási válság. Ezzel együtt a hazai lakásállomány minősége is nagyon alacsony, az energiaszegénység és a rezsivel kapcsolatos költségek terhe pedig ezzel összefüggésben is az egyik legnagyobb problémát jelenti. Bár a kormányzat az elmúlt években többet költött lakáscélokra, mint korábban, de ez főleg a középosztály és a felsőbb osztályok lakhatásának támogatására ment: a rászorultsági alapon nem célzott kiadások kilencszer akkora összeget tesznek ki, mint a szociális alapon célzottak.
Fontos látni, hogy a lakhatási szegénység részproblémái egymással összefonódva olyan ördögi kört alkotnak, amelyet lakásszegénységi csapdának nevezhetünk.
Aki beleszületik vagy belekerül a lakásszegénységi csapdába, annak nagyon nehéz kikerülnie onnan.
Ezzel együtt a lakásszegénységi csapda térben is jól beazonosítható mintázatokat hoz létre.
Míg Budapest és a nagyobb városok belső területeinek, illetve a kiemelt nyaralóövezeteknek a felértékelődését tapasztalhatjuk, addig országszerte tízezrek szorulnak ki periférikus lakóhelyekre, további százezrek pedig a perifériákra „szorulnak be”, például külterületi, zártkerti, aprófalvas területekre.
Becslések szerint a teljes magyar energiafogyasztás hatoda megspórolható lenne a lakóépületek energiahatékony felújításával – állítják a jelentésben. Az energiahatékonysági problémák egyik sarokköve, hogy a magyar háztartások 42 százaléka, a kistelepüléseken élők háromnegyede fával fűt (ez az arány az elmúlt években emelkedett), nagy részük elavult berendezésekkel.
Az egyebek mellett a nem megfelelő fűtéstechnológia által is okozott légszennyezés szakértői becslések szerint a GDP 19 százalékának megfelelő veszteséget okoz Magyarországon különböző egészségügyi problémákon keresztül. A fűtés jelentős megfizethetőségi problémát is okoz: a rezsiköltségek legnagyobb részét ez teszi ki, melynek kifizetése sokak számára nehézséget okoz (például a tűzifa ára az elmúlt években meredeken nőtt).
Az idei jelentés kiemelt témája a hazai bérlakásszektor alsó szegmense.
Hazánkban az albérletárak 2010 és 2016 között országos átlagban 75 százalékal nőttek, az árak emelkedése pedig azóta sem állt meg.
Eközben a legalsó jövedelmi tized, vagyis a népesség legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező 10 százaléka háztartásainak átlagjövedelme azonban nem növekedett ekkora mértékben.
Ezek azok a háztartások, akiknek a piaci alapú albérlet helyett megfizethető és tartós lakhatási megoldásra lenne szükségük. Ennek hiányában azonban a piaci albérletekből kiszorulva ezek az emberek vagy az átmeneti szállást jelentő intézményekbe, vagy a piacon az utóbbi időben egyre hangsúlyosabb, piaci, kizsákmányoló lakhatási formákba, például “uzsoraalbérletekbe” kényszerülnek. Egyre inkább elterjedtek ugyanis azok a kizsákmányoló lakhatási formák, amelyek elsődlegesen a szegényebb rétegeket célozzák meg: sok pénzt kérnek a tulajdonosok a relatíve kis szobáért.
A sokszor élhetetlen, nem megfelelő minőségű és gyakran kiszolgáltatott helyzetet jelentő alternatívák helyett a Habitat for Humanity szerint a célzott albérlettámogatás és a szociális bérlakásrendszer fejlesztése lenne a hosszú távon is élhető és fenntartható megoldás a hazai bérlakásszektorban élők és az onnan kiszorulók számára. Mindezek mellett szükségesnek látják a szociális tüzelőanyag támogatásának reformjára, valamint arra, hogy az állam segítse a kisebb összegű adósságok rendezését.
Forrás: pénzcentrum