Site icon Mai Világ

Soros György embere is beismerte, hogy szervezetten támadják Magyarországot

Hirdetés

Terjedelmes dokumentumokhoz jutott a Magyar Nemzet, amelyek mások mellett több órányi Skype-interjút is tartalmaznak Andrej Noskóval, a Soros György által finanszírozott Open Society Foundations egyik korábbi igazgatójával – számolt be a Magyar Nemzet. A portál kiemelte, hogy a hozzájuk eljutott beszélgetésben Nosko gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik.

A hírportál kifejtette, hogy a felvételen beszélő Andrej Nosko egész pályafutása a Soros-hálózathoz kötődik. A CEU-n doktorált politikatudományból, majd 2018-ig az Open Society Foundations (OSF), azaz a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatójaként dolgozott, később pedig első számú divízióvezetőjeként tevékenykedett. Utóbbi tisztségében az Open Society Initiative európai részlegénél a think tankeknek megítélt ösztöndíjak harmadának elosztását felügyelte, tíz fő tartozott a közvetlen irányítása alá és évi 10 millió dolláros költségvetés felett diszponált. Nosko jelenleg a PILnet európai igazgatója Budapesten. A kiszivárgott felvételen Nosko kérdésre válaszolva kijelentette, hogy amikor a liberális mainstream Magyarországot és Lengyelországot egy kalap alá veszi és támadja, a két ország között meglévő, valós különbségeket mossa el.

Úgy gondolom, hogy Magyarország és Lengyelország ügyeit összekapcsolni önmagában sem túl becsületes dolog. A két országnak – ahogy a térség többi államának – megvannak a saját problémái, de ezek mind különbözőek. Ha például Lengyelországot és Magyarországot vesszük, akkor teljesen eltérő vezetői stílust, gazdasági struktúrát láthatunk, és más a kormányzatnak a civil társadalommal fenntartott viszonya is – idézte a Magyar Nemzet a volt OSF-igazgató szavait. Soros György korábbi funkcionáriusa szerint a Magyarországról és Lengyelországról kialakított nemzetközi liberális kép azért is képes ilyen egyoldalú képet alkotni hazánkról, mert az ide küldött nyugati tudósítók nem rendelkeznek átfogó ismerettel a helyi viszonyokról. Nosko szerint az európai média nívója süllyed, kevés a külföldi tudósító, a Magyarországra és Lengyelországra küldött újságírók pedig nem rendelkeznek átfogó ismeretekkel a helyi viszonyokról.

Magyarország esetében az általános kép torzítását az is fokozza, hogy az ide küldött tudósítók sem szóban, sem pedig írásban nem beszélik a magyar nyelvet, így nem tudnak elsődlegesen tájékozódni az emberektől, hanem olyan másodlagos forrásból kapják az információt, amelyek már eleve elfogultan kormánykritikusak.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy az OSF és a liberális média előszeretettel szólaltatja meg azokat a közszereplőket, akik velük egy véleményen vannak, ezzel pedig teljesen kizárják az objektív tájékoztatás lehetőségét. Így például jellemzően nem említik meg, hogy a magyar kabinet ténylegesen nagy népszerűségnek örvend a társadalom jelentős része körében.

Hirdetés

Ehelyett például azt írják, hogy a kormány a szabadság korlátozásával tartja fenn a hatalmát – hangsúlyozta.

A Magyar Nemzet arra is kitért, hogy a napokban a spanyol sajtó is a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben zajló összehangolt támadásokról cikkezett. Az írás Carolina Punset korábbi spanyol európai parlamenti képviselő magánbeszélgetéseire hivatkozott, aki a liberális ALDE pártcsaládban tevékenykedett. Ez a pártcsalád mára Renew Europe néven fut és ide tartozik a Momentum is.

Punset beszélgetéseiből kiderült, hogy a képviselő szerint a polkorrektség megbéklyózta az Európai Uniót, és ahelyett, hogy például a tanárokat és az újságírókat nyugaton érő erőszakos támadások ellen lépnének fel az EP-képviselők, helyette Magyarországot és Lengyelországot támadják, ahol viszont még védik a véleménynyilvánsítás szabadságát.

Az EU-s „elfogulatlanság” és a Magyarországgal szemben indított tolerancia-háború furcsaságait járta körül a Pesti TV A Riporter című műsora is. A műsor arra mutatott rá, amire már Orbán Viktor miniszterelnök is többször felhívta a figyelmet, vagyis hogy az EU liberális fősodra és Soros György álcivil birodalma is beavatkozik az április 3-án tartandó magyarországi országgyűlési választásokba. Ennek leglátványosabb mozzanata, hogy a szigorúan állami hatáskörbe tartozó gyermekvédelmi törvény miatt az EU szervei az LMBTQ-lobbival összeölelkezve támadják Magyarországot és visszatartják a nekünk járó uniós forrásokat.

Mint arra több kormányzati szereplő is rámutatott, ezzel a lépéssel az EU a saját jogszabályait hágja át. Korábbi uniós funkcionáriusok megnyilvánulásai alapján kifejezett céljuk Magyarország, illetve a jobboldali, konzervatív magyar kormány kivéreztetése.

Hirdetés

A műsorban megszólalt Tanay Zsófia jogász is, aki nyolc évet dolgozott az unió bürokratikus rendszerében. Mint arról a szakértő beszámolt, az EU-t jelenleg egy szűk, liberális beállítottságú szupranacionális elit irányítja, akik gyűlölik Magyarországot és a magyar kormányt, valós teljesítmény helyett pedig meggyőződéses alapon osztogatják egymásnak a forrásokat és a pozíciókat. A médiában elénk tárt patinás Európai Unió mögött egy funkcionálisan alulteljesítő és a beágyazódott liberális mélyállam által vezérelt közösség húzódik.

Pesti srácok

Hirdetés
loading...
Exit mobile version