Site icon Mai Világ

Szenzációs hír: gyorsvasúti összeköttetés születik Budapest és Európa nagy városai között

Hirdetés

Gyorsvasúti összeköttetés születik meg Budapest-Pozsony-Brno-Varsó között.

A Külügyminiszter beszélt a grandiózus tervekről!

A Budapest-Pozsony-Brno-Varsó gyorsvasúti összeköttetés megteremtése a visegrádi négyek közös politikai akarata – jelentette ki Szijjártó Péter a magyar közmédiának nyilatkozva, miután a visegrádi négyek közlekedési ügyekért felelős minisztereivel tárgyalt.

Azt a döntést hoztuk közösen, hogy a V4-ek fővárosai és nagyvárosai között egy gyorsvasút összeköttetést hozunk létre, Budapest-Pozsony-Brno-Varsó útvonalon” – mondta Szijjártó Péter, rámutatva: a döntés mind a négy ország politikai akaratával találkozik.

Hozzátette: már ezen a héten kiírják a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, novemberben pedig összeül az a négyoldalú munkacsoport, amelynek az a feladata, hogy a megvalósítási tanulmányok alakítását a politikai döntések keretei között tartsa.

Hirdetés

A magyar diplomácia vezetője elmondta: megközelítőleg fél évig tart, amíg a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárások lezajlanak, attól számítva pedig másfél-két évet vesz majd igénybe a szakmai munka. 

Hozzátette: “szerettük volna, ha ez gyorsabban megy, de a partnereink azt kérték, hogy ezt az időt hagyjuk meg, tekintettel a vasúti szakasz hosszára”.

Politikai döntés született arról is, hogy a gyorsvasúti összeköttetés megteremtéséhez egy teljesen új, legalább óránkénti 250 kilométeres sebességet lehetővé tevő, kétvágányú vasúti pálya megépítése szükséges.

A tervek szerint a megépítendő új vonalon közlekedő gyorsvasúti szerelvények csak az érintett országok fővárosaiban, illetve Csehország esetében Brnoban állnak majd meg.

Szijjártó Péter a projekt finanszírozására vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: a hétfői találkozón részt vettek az Európai Beruházási Bank (EBB) képviselői is, akik érdeklődnek a projekt iránt. Megjegyezte, az EBB eddig is sok vasúti beruházást finanszírozott, ám ezeknek eddig csupán 14 százaléka volt közép-európai.

Hirdetés

“Itt az ideje, hogy Közép-Európa is jobban kihasználja az EBB idevonatkozó forráslehívási lehetőségét (…), de látni kell, hogy itt nem támogatásról hanem hitelről van szó, tehát abban maradtunk, hogy a pénzügyi források tekintetében a versenyt tekintjük irányadónak” – mutatott rá a magyar diplomácia vezetője, aki szerint nemzetközi finanszírozási intézmények hitelajánlatait is megvizsgálják majd.

Hozzátette: a projektet “tipikusan visegrádi” beruházásként kezelik, és a megvalósításához szükséges forrásokat is együtt akarják megtárgyalni a V4-ek.

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
Exit mobile version