Site icon Mai Világ

Szijjártó Péter óriási bejelentést tett

Hirdetés

Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.

A tárcavezető a tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében fontos szerepet játszik a légi közlekedés, ezért üdvözölte, hogy nyártól már Hszian is elérhető lesz Budapestről.

„Tehát hat kínai nagyváros és Budapest között közvetlen légi összeköttetés lesz már nyártól” – közölte.

„Ez azt hiszem, hogy jó hír mindannyiunk számára, ugyanis a kínai-magyar gazdasági és kereskedelmi együttműködés tekintetében a közvetlen légi összeköttetés fontos szerepet játszik” – tette hozzá.

A körülbelül 13 milliós lakosságú Hszian Senhszi tartomány székhelye és egyben a legnagyobb városa. Pekingtől mintegy 900 kilométerre délnyugatra fekszik, fontos ipari és pénzügyi központ – közölte az MTI.

Hirdetés

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Peking, Sanghaj, Csungking és Ningbó után már Kuangcsou is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, miután nemrég bejelentették, hogy a China Southern Airlines kínai légitársaság júniusban járatot indít Budapest és Kuangcsou között.

Szavai szerint ezzel már heti tizenhétre fog nőni a járatok száma a két ország között. „Ez a legtöbb, amit egy közép-európai ország fel tud mutatni” – fogalmazott.

Kuangcsou mintegy 15 milliós metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuantung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.

atv

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version