Site icon Mai Világ

Szíriában bekövetkezett az, amitől mindenki rettegett

Hirdetés

A kurdok által ellenőrzött észak-szíriai területeken bekövetkezett az, amitől mindenki rettegett.

Szíriai Demokratikus Erők ugyanis közzétettek korábban egy videót, amin az látszik, hogy száznál is több veszélyes iszlamista szökik meg egy börtönből. Szakértők szerint azért volt lehetőségük a szökésre, mert a törökök által indított offenzíva komoly instabilitást hozott a térségbe.

A bajt tovább tetézi, hogy James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai nagykövetségi megbízottja washingtoni meghallgatásán közölte, az amerikai hatóságoknak fogalmuk sincs, hogy hol bujdosnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megszökött katonái.

A szakértők legnagyobb aggodalma, hogy további börtönökben is előfordulhat hasonló szökési áradat. Másrészről pedig szintén elég nyugtalanító gondolat, hogy a már szökésben lévő terroristák a háború elől menekülők közé rejtőzhetnek, és anélkül, hogy kiderülne dzsihadista múltjuk, észrevétlenül Európába jöhetnek, ahol komoly terrortámadásokat követhetnek el.

Ezek a problémák tehát már nem csak fantazmagóriák, hanem valós fenyegetések.

Hirdetés

Száznál is több olyan veszélyes iszlamista bujkál valahol, akiknek már semmi veszítenivalójuk nincsen. Elképzelhető, hogy nagy részük már földönfutó menekültként tart Európába. Jogos reakció lenne tehát, hogy az Európai Unió külső határait megerősítsék és az illegális migráció megfékezésének érdekében mindent elkövessenek Európa vezetői. Sajnos azonban jelenleg nem ez a helyzet. Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságának (LIBE) hétfői indítványa ugyanis szinte teljesen megegyezik a korábban erőltetett máltai egyezménnyel. Mindkettő a migránsok tengeri mentését és szétosztását szorgalmazza.

Szakértők szerint a máltai egyezmény megrekedt az Európai Tanácsban, mert csak két-három tagállam csatlakozott volna az aláírókhoz, Máltához, Olaszországhoz, Franciaországhoz és Németországhoz, ezért most az Európai Parlamenten keresztül próbálják ugyanazt érvényesíteni.

A kezdeményezők ezzel azt szeretnék elérni, hogy, amikor az új Európai Bizottság átveszi az irányítást, Ursula von der Leyen EB-elnök csak azt tudja mondani, hogy a migráció természetes, napi szintű rutin Európában.

Forrás: Ripost

Fotó: MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version