Site icon Mai Világ

Sztrájkba kezdtek az ELTE oktatói – megtudtuk miért

Hirdetés

Az Index információi szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a Biológiai Intézet egyes tanszékei, oktatói október 15-én részleges sztrájkba kezdtek – írta meg az atv.

A tiltakozó akció határozatlan ideig, de előreláthatóan legalább egy hónapig fog tartani, a figyelemfelhívás kiváltó oka pedig az, hogy az intézet az ELTE költségvetéséből nem kapta meg a gyakorlati oktatáshoz szükséges összeget a 2018/19 1. félévére.

Úgy tudjuk, hogy a részleges sztrájk lényegében abból áll, hogy a természettudományi képzésben elengedhetetlen gyakorlati órákon az oktatók és a hallgatók nem végeznek semmiféle költséges gyakorlati tevékenységet, az oktató csupán szóban ismerteti, hogy mik lettek volna az éppen aktuális kísérletek.

A laphoz eljutott ezzel kapcsolatban egy intézeti körlevél, amiben a következő áll:

 ” ...az utóbbi évek egyre csökkenő oktatásra szánt költségei után az idei a tanévkezdésre semmilyen anyagi forrás nem állt rendelkezésre a gyakorlatok kivitelezésére. Ez egy olyan, lassan állandósuló méltánytalan helyzetet teremt, melyben komoly áldozatokat hozva, elhivatottságból próbálnak oktatóink valamiféle képzési színvonalat fenntartani. Az alulfinanszírozottságra illetve a pénzügyi elszámolások zavaros voltának jelzésére szeretnénk egy figyelemfelhívó akciót kezdeményezni, melynek célja, hogy az egyetemi vezetés és a hallgatók is értesüljenek a helyzet tarthatatlanságáról.”

Hirdetés

A levélből kiderül, hogy az akció során az oktatók a gyakorlatokat „gyakorlati szeminárium” formájában tartják meg, azaz sorra kerülnek ugyan a megfelelő tematikák, és lesz ezekből számonkérés is, de az órán a hallgatók semmilyen költséges gyakorlati tevékenységet nem végeznek, az oktató szóban ismerteti, hogy mit csináltak volna.

Forrás: atv.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version