Site icon Mai Világ

Társait terrorizáló 16 éves fiú ellen emeltek vádat

Hirdetés

Vádat emeltek egy 16 éves fiú ellen, aki évek óta bántalmazta, fenyegette intézeti és iskolatársait – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba közölte: a vádirat négy esetet sorol fel. A „fiú” 2017 augusztusában a zalaegerszegi gyermekotthonban egy gyereket a földre rántott az ágyról, majd többször megrugdalta. Testalkata, magassága, fizikai állapota miatt a sértett – aki nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett – a támadójával szemben védekezésre képtelen személynek tekintendő.

A kamasz alig egy hónappal később Zalaegerszegen, az egyik általános iskolában két fiú közötti vitába beleavatkozva többször is ütötte, rugdalta egyiküket, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Néhány héttel később ugyanezt a fiút az iskola előtt szidalmazta, ijesztgette, majd amikor el akart előle futni, a nyakát megragadva az iskola kerítésének nyomta, utána pedig az utcán kergette.

A vád alá helyezett fiatal tavaly novemberben a nagykanizsai gyermekotthonban felforrósított öngyújtót húzott végig egy gyerek combján, aki nyolc napon belül gyógyuló égési sérülést szenvedett. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség könnyű testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kamasz ellen.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version