Site icon Mai Világ

Terítéken a nyugdíjas autóvezetés – lesz változás?

Hirdetés

Általánosságban elmondható az, hogy idősebb korban könnyebben lankad a figyelem, a látásunk is romolhat, ezért kiemelten fontos az orvosi alkalmassági vizsgálat, amennyiben van jogosítványunk, és a volán mögé szeretnénk ülni.

A Kossuth Rádió Napközben című műsorában Pető Attila közlekedési szakoktató elmondta, Magyarországon is számos alkalommal felmerül, hogy korlátozni kellene, hány éves korig vezethet valaki autót, azonban a jogszabály jelenleg csak alsó határt ír elő.

Hazánkban kötelező orvosi vizsgálaton kell részt venni ahhoz, hogy valaki a jogosítványt megszerezhesse, hetven év felett pedig évente kötelező elvégeztetni az orvosi alkalmassági vizsgálatot– hangsúlyozta.

Egy holland közlekedésbiztonsági kutatóintézet által kiadott kutatásból az derült ki, hogy Hollandiában az elmúlt évtizedekben a 65 éven felüliek lakosságon belüli aránya megnövekedett, ezért idősebbek körében egyre többen vezetnek autót.

A kutatás azt írja: a kanyarodás és a parkolás okozza a legnagyobb gondot, illetve a baleseteket is – hangzott el a műsorban.

Hirdetés

Pető Attila kifejtette: Magyarországon is várható egyfajta bumm, hiszen a 70-es 80-as években kezdődő jogosítványszerzési akciók hatása most lesz érzékelhető. Az a korosztály, amelyik akkoriban szerezett jogosítványt, most lesz 60–70 éves.

Hatvan év felett azonban nem úgy működünk már, mint fiatalon, hiszen testünk öregszik, nehezebben megy a mozgás is, emiatt valóban veszélyesebb, ha egy idős ember ül a volán mögé.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az előbb említettek nem mindenkire értendők, hiszen rengeteg olyan idős ember van, aki fitt, bátran volánhoz ülhet, és biztonságosan vezet. A statisztikák alapján egyébként az idős korosztály sokkal kevesebb balesetet okoz, mint a fiatal vezetők– mondta Pető- A fiataloknál nem alakulnak ki rossz beidegződések, míg az idősebb korosztályhoz tartozó sofőrök sokszor rossz beidegződésekkel vezetnek, ami balesetveszélyes lehet.

Ugyanakkor elmondta azt is, ezek a beidegződések kiirthatók, javíthatók, a vezetéstechnikai tudást tréningezéssel fejleszteni lehet.

Jogszabályban semmiképp nem kellene rögzíteni azt, hogy bizonyos kor felett a jogosítványt már nem lehet használni, hiszen az nagy felháborodást váltana ki, és a jól vezető időseket is korlátozná. Ugyanakkor az orvosok felelőssége hatványozott – hangsúlyozta Pető Attila.

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version