Site icon Mai Világ

Terjed a világ legdurvább virtuális járványa: már egy 12 éves és egy 16 éves gyerek is meghalt!

Hirdetés

A terjedő rettenet az őrületbe kergeti a fiatalokat! SZÜLŐK, FIGYELEM! Óvjuk meg gyerekeiket!

Egyre durvább méreteket ölt: rengeteg áldozatot szedett, sok a fiatal sérült, és a világot lassan be fogja kebelezni.

Bár a szülőket a médiában egyre több helyről figyelmeztetik, még mindig óriási a veszély, és sokan azt sem tudják, pontosan mivel is állnak szemben.

A Momo nevű internetes figura sorra szedi az áldozatokat.

Magyar esetről eddig csak egyről tudni, az sem teljesen megerősített, de a világban már több tragédia konkrét felelőse is volt. Nemrég egy 12 és egy 16 éves volt az, akik az életükkel fizettek…

Hirdetés

A médiában keringő információk alapján egy 12 éves argentin, egy 15 éves magyar lány, és egy 18 éves indiai fiú is felakasztotta magát a közelmúltban, halálukért sokak szerint a közösségi média „második Kék Bálnája”, a Momo nevű horrorlény tehető felelőssé, akinek nevéhez veszélyes jelenség fűződik.

Egy 12 éves lány és egy 16 éves fiú vetett véget életének Kolumbiában.

Az RCN Radio szerint a két fiatal ismerte egymást, a fiú mutathatta meg a játékot a lánynak, mielőtt végzett saját életével. A fiú után 48 órával később találták meg a lányt, aki felakasztotta magát.

A rendőrség lefoglalta a gyerekek telefonjait, amiken bizonyítékokat találtak arra, hogy ők is a horrorlény kihívásait teljesítették.

De mi is ez a Momo?

Hirdetés

Azt üzeni, „Mindent tudok rólad!” Világszerte lép kapcsolatba gyerekekkel, óriási a riadalom! Sokan a Kék bálna reinkarnációjának tartják! Olyan, mint valami buta vicc, de annál mégis több.

A dologban az a legbizarrabb, hogy szinte senki sem tud semmit erről az egészről, mint annak idején a Kék bálnáról sem.

„Mindent tudok rólad!” -ezt üzeni Momo néven egy rémisztő, torz, horrorisztikus arc annak, aki kapcsolatba lép vele WhatsAppon, egy (fiatalok által is) kedvelt csetalkalmazáson.

Emellett hátborzongató üzeneteket küld, például, hogy „halott vagyok”, vagy épp hangfájlban érkezik tőle elviselhetetlenül kellemetlen, csikorgó hang, konyhakéses minivideó, de olyan is előfordult állítólag, hogy a felhasználó telefonján lévő fotót nyúlta le, és küldte el neki üzenetként.

Nagyon sokan félnek tőle, és nem győzzük ÚJRA felhívni a figyelmet arra, hogy aki bárhogyan is kapcsolatba kerül Momoval, az azonnal értesítse a szüleit.

Hirdetés
Hirdetés

Ha szülő vagy, akkor pedig fokozottan figyelj a gyermekeidre, nehogy áldozatául essenek ennek az elmebeteg figurának és a játékának!

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
Exit mobile version