Egyelőre nincs végleges beruházási döntés, nincs kijelölt kivitelezési menetrend, és maga a Mol is azt mondja, a lehetséges projekt technikai, pénzügyi, környezetvédelmi és hatósági feltételeinek feltérképezése akár éveket is igénybe vehet. Mégis néhány nap alatt komoly konfliktussá nőtte ki magát az a megállapodás, amelyet a magyar olajvállalat az ukrán állami Naftogazzal kötött. Pedig a memorandum lényege első pillantásra viszonylag egyszerű, a két társaság azt vizsgálná meg, létrehozhatók-e a magyar–ukrán határ közelében, de már Magyarország területén olyan üzemanyag-tároló kapacitások, amelyek az ukrán piac ellátását szolgálnák.
Az ügy jelentősége azonban jóval túlmutat egy újabb logisztikai vagy kereskedelmi együttműködésen. Ukrajna üzemanyag-infrastruktúráját folyamatos orosz támadások érik, a magyar kormány és Kijev kapcsolata közben politikailag különösen terhelt, Magyarország energiaellátásában pedig továbbra is meghatározó szerepe van az Oroszországból érkező kőolajnak. Ebben a környezetben már egy hosszú évekre előremutató energetikai szándéknyilatkozat is jóval nagyobb súlyt kaphat annál, mint amit önmagában a dokumentum jogi vagy műszaki tartalma indokolna.
Az ügy súlya gyorsan megnőtt, de attól még számos alapvető szakmai kérdés nyitva maradt. Mekkora jelentősége lehet valójában egy ilyen tárolókapacitásnak az ukrán ellátás szempontjából, milyen műszaki és piaci feltételek mellett lehetne működőképes a konstrukció, és mennyire tekinthető rendkívülinek, hogy egy ország stratégiai vagy kereskedelmi készleteinek egy részét egy másik állam területén tárolják? Az Index ezért energetikai szakértőket keresett meg, hogy jobban megértsük a Mol és a Naftogaz megállapodásának szakmai hátterét. Holoda Attilát és más energiapiaci szakértőket arról kérdeztük, milyen gazdasági, ellátásbiztonsági és geopolitikai jelentősége lehet a tervnek.
Egy szándéknyilatkozatból lett politikai vihar
De lépjünk egyet hátrébb. A megállapodás létezését nem a magyar fél jelentette be először. A részletek a Naftogaz vasárnapi közleményéből váltak ismertté. Az ukrán vállalat világossá tette, hogy saját szempontjából a magyarországi tárolókapacitások létrehozása elsősorban biztonsági kérdés. Szerhij Fedorenko, a Naftogaz megbízott igazgatósági elnöke arra figyelmeztetett, hogy az orosz erők folyamatos támadásai az ukrán üzemanyag-infrastruktúra ellen az egész piac stabilitását veszélyeztetik. A magyar területen kialakított tárolók ezzel szemben kívül esnének az orosz tüzérségi és rakétatámadások közvetlen hatókörén, és az ukrán fél reményei szerint hosszabb távon az ellátásbiztonságot is erősíthetnék.
A Mol más hangsúlyokat emel ki. A vállalat szerint a memorandum egyelőre nem jelent többet annál, hogy a felek megvizsgálják, van-e realitása az együttműködésnek. A társaság közlése szerint először azt kell feltérképezni, milyen műszaki megoldás jöhet szóba, milyen pénzügyi konstrukció mellett lenne életképes a beruházás, illetve milyen környezetvédelmi, biztonsági és hatósági előírásokat kellene teljesíteni. A folyamat a Mol szerint akár több évig is elhúzódhat. A magyar olajvállalat azzal is érvelt, hogy az elképzelés önmagában nem példa nélküli.
Közlésük szerint az európai országok rendszeresen segítik egymást stratégiai kőolaj- és más szénhidrogénkészletek tárolásában, és szükség esetén tárolókapacitást is biztosítanak egymás számára. A Mol-csoport Magyarországon jelenleg is tárol olyan készleteket, amelyek uniós és unión kívüli országok stratégiai tartalékainak részét képezik. A társaság szerint a Naftogazzal kötött szándéknyilatkozat is ebbe a nemzetközi együttműködési rendszerbe illeszkedik.
A konfliktus azonban nem arról robbant ki, hogy technikailag megépíthető-e egy ilyen létesítmény. Sokkal inkább arról, hogy ki tudott a tárgyalásokról, ki adott rá felhatalmazást, és mikor kellett volna a magyar kormánynak értesülnie az előkészítésről.
A Mol azt állítja, hogy a projekt annyira korai szakaszban van, hogy nem volt szükség a kormány bevonására. A vállalat szerint az érdemi vizsgálatok megindulásával minden szükséges egyeztetést lefolytatnak majd a magyar hatóságokkal és döntéshozókkal. Ez a magyarázat azonban nem csillapította a politikai vitát. Ugyanakkor Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben rendkívül élesen reagált az ügyre. Azt állította, hogy a Tisza-kormány semmilyen tájékoztatást nem kapott a Moltól arról, hogy a vállalat ukrán partnerével ilyen beruházás lehetőségéről tárgyal. A kormányfő szerint a projekt a jelenlegi formájában elfogadhatatlan, és egyértelművé tette, a létesítmény a Tisza-kormány alatt nem fog megvalósulni.
Ám Magyar Péter megszólalását politikai kontextusban érdemes értelmezni. A parlamentben egy olyan ellenzéki felvetésre kellett reagálnia, amely eleve abból indult ki, hogy a Mol és a Naftogaz megállapodása Magyarország biztonságát veszélyeztetheti. Egy ilyen helyzetben a miniszterelnök válasza szükségszerűen nemcsak energetikai vagy gazdasági, hanem politikai is.
A kérdés ezért nem pusztán az, hogy mennyire volt éles a reakciója, hanem az is, milyen mozgástere volt egy olyan parlamenti vitában, amelyben a megállapodást már eleve nemzetbiztonsági kockázatként keretezték.
Ennek ellenére Magyar Péter nagyon hevesen reagált, a parlamentben arról beszélt, hogy a nyilvánosságra került hírek után az éjszaka folyamán hosszan egyeztetett telefonon Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával. Az ügy közben egy másik, Magyarország számára különösen érzékeny irányban is továbbgyűrűzött. A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy a Mol és a Naftogaz megállapodása akár az orosz kőolajszállítások jövőjére is hatással lehet. A lap egy orosz energetikai szakértőt idézett, aki szerint a Mol lépése komoly ellenérzést válthat ki Moszkvában, és akár a Magyarországra irányuló kőolajszállítás leállítása is szóba kerülhet. Érvelése szerint ez Oroszországnak nem okozna jelentős veszteséget, mivel a felszabaduló mennyiséget tengeri úton más piacokra irányíthatná át.
Tehát még az sem biztos, hogy a határ közelébe tervezett tároló valaha megépül. Az viszont már biztosnak látszik, hogy a körülöttük kialakult vita jóval előrébb tart, mint maga a beruházás. Az egész kezd olyan lenni, mint egy Rejtő-regény kocsmai jelenete: senki sem tudja pontosan, ki lökte meg először a dominót, de mire valaki felteszi a kérdést, már repülnek a székek, borul az asztal, és mindenki biztos benne, hogy a másik kezdte. Mindezt úgy, hogy egyelőre nem történt más, mint aláírtak egy szándéknyilatkozatot – olyasmit, amiből egy Mol méretű nagyvállalat tucatjával ír alá.
Nem kell mindent túl gondolni, ez csak egy nyilatkozat
Mindenekelőtt érdemes tisztázni valamit, ami a nagy politikai verekedés közepette több helyen félrecsúszott: üzemanyag-tároló infrastruktúráról beszélünk. Nem földgáztárolóról, és nem is nyersolajról. Holoda Attila energetikai szakértő az Indexnek azt mondta, a földgáz már csak azért is kizárható, mert a Molnak nincs gáztárolója, ezeket még 2006-ban értékesítette az E.ON-nak, később pedig az MVM tulajdonába kerültek. Holoda szerint a nyersolaj tárolása sem illeszkedne az ukrán fél igényeihez, mert Ukrajnának elsősorban már feldolgozott üzemanyagra van szüksége.
Ennek oka egyszerű, az ukrán finomítói kapacitások jelentős részét az orosz támadások megsemmisítették, így önmagában a nyersolaj nem sokat segítene az ellátási problémákon. Innen jutunk el ahhoz, amiről a megállapodás valójában szólhat, stratégiai üzemanyagkészletek Magyarországon történő tárolásához. Holoda szerint ebből mindenekelőtt Ukrajna profitálhatna, a konstrukció közvetlenül az ukrán ellátásbiztonságot erősítené. A folyamatos támadásoknak kitett ország számára logikus törekvés lehet, hogy készleteinek egy részét a saját határain kívül helyezze el.
Ráadásul egy NATO-tagállam területén kialakított tároló az ukrán fél számára biztonsági garanciát is jelenthetne, mivel megítélése szerint Oroszország egy ilyen létesítmény megtámadásával már egészen más kockázatot vállalna.
Magyarország esetében azonban fontos különbséget teni az ország és a Mol érdekei között. Nem arról van szó, hogy a magyar állam építene tárolót Ukrajna számára, hanem arról, hogy egy tőzsdei vállalat előtt megjelent egy lehetséges üzleti projekt. A Mol számára pedig ez üzlet lehet.
Holoda Attila szerint a társaság megvizsgálhatja, milyen költséggel lenne érdemes létrehozni a szükséges tárolókapacitást, mennyiért vállalhatná a bértárolást, és akár az is elképzelhető, hogy a tárolókba részben a Mol által előállított üzemanyag kerülne. A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a vállalat jelenleg is értékesít üzemanyagot Ukrajna felé, elsősorban dízelt. Ehhez egy, még a szocializmus idején épült vezeték is rendelkezésre áll. A rendszer eredetileg a Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok üzemanyag-ellátását szolgálta, később azonban megfordították az áramlás irányát, így ma már Magyarországról lehet rajta üzemanyagot szállítani Ukrajna felé.
Éppen ezért Holoda Attila szerint félrevezető úgy beszélni a történetről, mintha Magyarország állami beruházásként döntött volna egy ukrán üzemanyag-tároló megépítéséről. „Az ország nem épít tárolót” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ebben a történetben a Mol üzleti döntéséről és egyelőre annak is csak a vizsgálatáról van szó. A szakértő szerint jelenleg lényegében annyi történt, hogy a Mol kapott egy megkeresést, lenne-e lehetőség Magyarországon tárolókapacitást létrehozni és abban az ukrán fél számára bértárolást végezni.
A MOL erre azt mondta, üzleti alapon, hogy megvizsgálja a lehetőséget. Ezt a pontot azért is érdemes hangsúlyozni, mert a nemzetközi energiapiacon önmagában egy projektötlet vagy szándéknyilatkozat még messze nem jelent beruházási döntést.
Ilyen elképzelésekből százával születnek, megvizsgálják a műszaki és üzleti feltételeket, majd ha a számok nem működnek, a projekt nem valósul meg. A Mol és a Naftogaz terve jelenleg pontosan ebben a fázisban van.
Moszkvának is az az érdeke, hogy folyjon az olaj
Holoda Attila szerint az sem rendkívüli, hogy egy ország üzemanyagkészleteinek egy részét egy másik állam területén tárolják. A Mol jelenleg is tárol készleteket román és szerb partnerek számára, vagyis a határokon átnyúló bértárolás az energiapiacon bevett gyakorlat. Magyarországnak erre szerinte nincs szüksége, mert elegendő saját tárolókapacitással rendelkezik, ettől azonban más országok számára ugyanez teljesen racionális megoldás lehet.
Ennél jóval nagyobb visszhangot váltott ki az a felvetés, hogy Moszkva a Mol és a Naftogaz szándéknyilatkozatára válaszul akár le is állíthatná a Magyarországra irányuló kőolajszállítást. Holoda erre röviden azt mondta az Indexnek, hogy szerinte nem. Érvelésének első eleme maga a dokumentum súlya. Egy szándéknyilatkozat még nem beruházási döntés, ezért önmagában nehezen képzelhető el, hogy Moszkva egy ennyire korai fázisban lévő elképzelésre azonnal egy olyan lépéssel reagáljon, mint a kőolajszállítások felfüggesztése.
Azonban ennél fontosabb az orosz gazdasági érdek. Szerinte Oroszországnak jelenleg kifejezetten szüksége van arra, hogy minél több nyersolajat tudjon exportálni.
Holoda Attila úgy látja, az orosz finomítói kapacitások egy része kiesett, miközben a kitermelt kőolajat valahol el kell helyezni. Ha azt belföldön nem tudják feldolgozni, marad az export. Ebben a helyzetben gazdaságilag nehezen lenne indokolható egy működő értékesítési csatorna önkéntes lezárása. Az olajexport ráadásul bevételt termel Oroszországnak, a háború finanszírozásához pedig pénzre van szükség. A szakértő szerint ezért az energiahordozók – ezen belül különösen a kőolaj – értékesítése továbbra is alapvető orosz érdek.
A Mol hosszú ideje fontos üzleti partnere az orosz olajtermelő vállalatoknak. Ezt mutatja az is, hogy az orosz–ukrán háború alatt sem állt le a Barátság kőolajvezetéken keresztül történő szállítás. A szakértő ezt nem politikai kapcsolatokkal magyarázza. Mint fogalmazott, szerinte ebben az esetben „színtiszta, kőkemény üzleti érdekről” van szó: amíg Oroszország számára bevételt jelent a kőolaj Magyarországra történő értékesítése, addig erős gazdasági ösztönzője van a szállítás fenntartására.
A történethez közben egy másik ügyet is hozzákapcsoltak, a tíz orosz diplomata kiutasítását. Holoda szerint azonban itt is érdemes különválasztani a diplomáciai és a gazdasági lépéseket. Úgy fogalmazott, egy diplomáciai intézkedésre jellemzően diplomáciai válasz érkezik – például diplomaták kölcsönös kiutasítása –, nem pedig automatikusan energetikai vagy kereskedelmi retorzió. Az ilyen értelmezések ott csúsznak félre, amikor diplomáciai konfliktusokat és gazdasági döntéseket automatikusan összekapcsolnak.
Holoda Attila szerint tehát Oroszország olajexportjának fenntartása továbbra is olyan erős gazdasági érdek, amelyet egy szándéknyilatkozat vagy egy diplomáciai vita önmagában nem ír felül. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az orosz olajszállítás esetleges leállításáról szóló állítás nem a Kreml hivatalos közlése volt, hanem egy orosz szakértő véleménye. Szerinte ezért fontos különbséget tenni egy elemzői megszólalás és az orosz állam hivatalos álláspontja között.
Oroszországnak érdeke a kőolaj értékesítése, ráadásul a Mol jelenleg is jelentős részben orosz eredetű kőolajat dolgoz fel. Ha ebből előállított üzemanyag kerülne egy későbbi magyarországi tárolóba, akkor közvetve maga az orosz fél is részesülne az értékesítésből származó bevételből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Holoda minden kockázatot kizárna. Mint az Indexnek fogalmazott, biztonsági vagy geopolitikai kockázata elméletileg lehet egy ilyen létesítménynek, ahogy más kritikus energetikai infrastruktúrának is. A közvetlen katonai fenyegetést ugyanakkor nem tartja valószínűnek, elsősorban azért, mert Magyarország NATO-tagállam.
Szerinte ezért túlzás lenne úgy beszélni a projektről, mintha már önmagában egy üzemanyagkészlet magyarországi elhelyezése közvetlen katonai veszélyt teremtene. „Nem zárom ki, hogy van katonai kockázata, de ezt a fajta direkt kockázatot egyáltalán nem tartom valószínűnek.” Holoda végül ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg még nem egy eldöntött beruházásról beszélünk. A Mol és a Naftogaz egyelőre egy lehetőséget vizsgál, amelynek üzleti, műszaki és biztonsági feltételeit csak ezután kellene részletesen feltérképezni. Összességében tehát
- egyelőre jóval több a politikai zaj, mint a konkrétum.
- A Mol és a Naftogaz nem döntött beruházásról, nincs kész műszaki terv, nincs végleges finanszírozási konstrukció, és az sem biztos, hogy a projekt valaha eljut a megvalósításig.
- Ami biztosan létezik, az egy szándéknyilatkozat, egy üzleti lehetőség és az ukrán fél nagyon is érthető ellátásbiztonsági érdeke.
- Erre rakódott rá néhány nap alatt a magyar belpolitikai vita, az orosz reakcióktól való félelem és egy sor olyan következtetés, amely jóval messzebbre jutott, mint maga a projekt.