Site icon Mai Világ

Tízezer zsidó meggyilkolása miatt emelnek most vádat az akkor kiskorú titkárnő ellen

Hirdetés

Több mint tízezer rendbeli gyilkosság társtettességével, illetve további esetekben gyilkossági kísérlet társtettességével vádolják a most 95 éves nőt, írja az MTI.

Németországban vádat emeltek a mai Lengyelország területén működtetett Sztutowo (Stutthof) koncentrációs tábor egykori titkárnője ellen – közölte pénteken az itzehoe-i ügyészség.

Több mint tízezer rendbeli gyilkosság társtettességével, illetve további esetekben gyilkossági kísérlet társtettességével vádolják a most 95 éves nőt. A Pinneberg településen élő vádlott a vádhatóság szerint a táborparancsnok titkárnőjeként 1943 és 1945 között fontos szerepet töltött be a koncentrációs tábor működtetésében. Az ügyészség közlése szerint a vádemelés a múlt héten történt Itzehoe tartományi bíróságán. Érdekesség, hogy a perben a fiatalkorúak bírósága jár el, mert a vádlott a terhére rótt gyilkosságok idején fiatalkorú volt.

A nyomozás 2016 óta folyik az ügyben, amelynek során az Egyesült Államokban és Izraelben élő tanukat is meghallgattak, illetve egy történészt is megbíztak kutatómunkával, hogy nyolc évtizeddel később tárja fel a bizonyítékokat.

Az ügyről elsőként a Hamburger Abendblatt című német regionális lap számolt be. Az ARD közszolgálati televízió tavalyi Tagesschau című hírműsora szerint a volt titkárnőt korábban több alkalommal is kikérdezték tanúként.

Hirdetés

1954-ben például arról számolt be, hogy az SS gazdasági főhivatalával folytatott teljes levelezés rajta keresztül történt. Mint mondta, Paul Werner Hoppe lágerparancsnok naponta diktált neki iratokat és rendelkezett rádióüzenetekről. A hölgy évtizedek során többször elmondta, hogy emberek elgázosításáról nem szerzett tudomást, és nem tudott az ezrek lemészárlásáról sem, pedig irodája mindössze néhány méterre volt attól, amit ma a rémtettek helyszíneként jelölnek meg.

Tavaly nyáron a hamburgi tartományi bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy 93 éves férfit, aki a vádirat szerint az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaként közreműködött a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs tábor 5232 rabjának meggyilkolásában.

Forrás: harcunk,info

Hirdetés
loading...
Exit mobile version