Site icon Mai Világ

Több mint ötven késszúrással gyilkolta meg saját anyját egy részeg nő

Hirdetés

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta egy nő letartóztatását, aki idős édesanyját több mint 50 késszúrással ölte meg.

A közel 80 éves asszonyt a lánya ápolta a Pest megyei településen lévő közös otthonukban. Április 6-án, hétfőn, késő délután a részeg 55 éves asszony a megalapozott gyanú szerint  egy konyhakéssel több mint ötvenszer mellkason szúrta az édesanyját,  aki belehalt a sérüléseibe.

Aztán pár órával később maga jelentette be a rendőrségen és a mentőknél, hogy mit tett.

A nőt különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság – írta az Origónak küldött közleményében Szabó Ferenc Pest megyei főügyész.

A nőnek nem volt munkája, az egyetlen bevételük az anyja nyugdíja volt. Hogy miért gyilkolt, azt még mindig nem lehet tudni. Egy biztos, a gyilkosság másnapján még nem volt kihallgatható állapotban.

Hirdetés

A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte a nő letartóztatásának elrendelését, mivel esélyes, hogy megszökik és elrejtőzik valahol.

Forrás: origo

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version