Site icon Mai Világ

Tovább gyűrűzik a botrány Zacher Gábor körül

Hirdetés
Törölték Zacher felmondási idejét: éjféltől már nem dolgozhat a Honvédkórházban
A miniszter azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól.

Ahogy azt korábban megírtuk  a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centrum vezetője, dr. Zacher Gábor felmondott, döntését a kórház borzalmas körülményeivel indokolta meg.

A Honvédelmi Minisztérium szerint azonban amúgy is lejárt volna az orvos szerződése, és ők nem akarták meghosszabbítani azt. Sőt, Benkő Tibor mindenféle indoklás nélkül eltörölte a két hónapos felmondási időt is, holott az orvos októberig elvitte volna a műszakot.

„Dr. Zacher Gábornak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centrum vezetőjének a szerződése 2018 végén lejár. Arról, hogy azt nem hosszabbítják meg, már korábban döntés született”

– állt a HM jelentésében.

Zacher alátámasztotta, hogy a szerződés lejárt volna az év végével, azonban hozzátette, hogy a kórházigazgató szerint megpályázhatta volna az új posztot.

Hirdetés

Azóta pedig kiderült, hogy hiába lenne elvileg két hónap felmondási ideje, amit ő ki is akart volna tölteni, erre már nem lesz módja. A miniszter ugyanis azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól.

A döntést a hvg.hu cikke szerint nem indokolták.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version