Site icon Mai Világ

Tovább gyűrűzik a Városháza-gate: Bajnai neve is előkerült

Hirdetés

Tovább gyűrűzik a Városháza-gate. Ezúttal Anonymus egy fotót mutatott meg, amelyen jól látható, hogy Gansperger Gyula baloldali üzletember Bajnai Gordon volt kormányfő társaságában érkezik meg valahová, vagy távoznak valahonnan – írja az Origo.

A portálhoz eljuttatott legújabb videójában Anonymus nehezményezte, hogy a főváros vezetői nem mondják el őszintén az igazságot a Városháza tervezett eladásáról. „Ehelyett mindent és mindenkit letagadnak, és sebtében összehívott sajtótájékoztatón próbálnak előremenekülni. De minden hiába, lassan be kellene vallani a dolgokat” – fogalmazott az álarcos alak, majd közölte: „Az igazság az, hogy a főváros jó pár ingatlanját akarta fű alatt, közvetítők révén értékesíteni. Főleg külföldi üzleti köröknek, jutalékért cserébe. A Városháza miatt legalább öt, külföldi hátterű befektetői csoporttal tárgyaltak.” Erre Anonymus szerint bizonyíték is van.

Rendhagyó módon az álarcos alak most nem hanganyagot juttatott el az Origo szerkesztőségébe, hanem egy fotót, amelyen jól látható, hogy Gansperger Gyula baloldali üzletember társaságában Bajnai Gordon volt kormányfő érkezik meg valahová, vagy távozik valahonnan.

A két személy közös megjelenése már csak azért is érdekes, mert az Anonymus által legutóbb nyilvánosságra hozott hangfelvételen Gansperger Gyula beszél Bajnai Gordonról. A baloldali üzletember tudomása szerint Bajnai korábban két személyt ajánlott Karácsony Gergely figyelmébe. Az egyik Kiss Ambrus volt, a másik Tordai Csaba. Mint köztudott, előbbiből főpolgármester-helyettes lett, míg utóbbi jogi főtanácsadói posztot kapott a Városházán.

Az elmúlt napokban Karácsonyék rendre Fidesz-közeli üzletemberként emlegették Ganspergert, mégpedig arra hivatkozva, hogy két évtizeddel ezelőtt, az első Orbán-kormány idején Gansperger irányította az ÁPV Rt.-t.

Hirdetés
Karácsonyék vélhetően szándékosan nem említették meg azt, hogy Gansperger később a Wallis Rt.-ben került komoly beosztásba, és 2005 végén éppen Bajnai Gordont váltotta a vezérigazgatói tisztségben. Kapcsolatuk azóta is szoros, baráti maradt – számol be a lap.

Ezek után érdemes felidézni Anonymus korábbi hangfelvételét is, amelyen Gansperger főként azt ecsetelte aprólékosan, részletekre is kitérve, hogy a fővárosi ingatlaneladások lebonyolításakor miként működik a „jutalékos rendszer”. A baloldali üzletember lényegében ismertette a korrupciós modell működését: megtudhattuk, hogy a Berki család ott legyeskedik a telekbizniszek körül, mint ahogyan azt is, hogy Tordai Csaba „nem pénzezik”, ellentétben Kiss Ambrussal, akinek anyagi előnye is származik a sötét üzletekből.

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el a Városháza botrányos ügyleteivel összefüggésben Mint azt korábban közöltük, Budai Gyula fideszes politikus feljelentést tett a nyilvánosságra került bűncselekménygyanús adásvételek miatt.

De nézzük, az elmúlt hetekben pontosan milyen információk is láttak napvilágot a Városháza eladásának ügyével összefüggésben! A Városháza-gate-ként elhíresült botrányt az Index robbantotta ki: a lap november 4-én írta meg, hogy

a főváros el akarja adni a Budapest egyik szimbólumának számító Városházát.

Az írásra reagálva Karácsony Gergely főpolgármester fake newst emlegetett, és tagadta, hogy az önkormányzat vevőt keresne az összességében majdnem öthektáros területre vagy annak nagyobb részére. Másnap azonban az Index konkrétumokkal szolgált: bemutatta azt a szerződést, amelyben Berki Zsolt cége, a Northern Rock Kft. megbízott egy ingatlanközvetítőt a Városháza értékesítésével.

Karácsony ismét tagadott, ezután tette közzé Anonymus az első videóját a Városháza ügyében:

Hirdetés
Az álarcos alak egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen egy férfi részletekbe menően ecsetelte, hogyan szerezte meg korrupciógyanús körülmények között Berki Zsolt közreműködésével a főváros egyik XXII. kerületi ingatlanát, már Karácsony főpolgármestersége idején.

Az Index utóbb azt írta: a felvételen bizonyosan Gansperger Gyula baloldali üzletember hangja hallható.

Az ügy újabb fejezetét Karácsony november 8-ai bejelentése vezette fel, a főpolgármester ekkor jelentette be, hogy a főváros tervpályázatot ír ki a Városháza előtti park felújítására. Ezután azonban újabb hanganyag került nyilvánosságra, amelyen Barts Balázs,

a fővárosi vagyonkezelő vezetője tárgyalt üzletemberekkel a Városháza lehetséges eladásáról és arról, hogy a park valójában csak a politikai színjáték egyik kelléke.

Karácsonyék ezután is tagadták az ingatlan eladásának szándékát, s azt sugallták, hogy Barts csupán piackutatás céljából beszélgetett befektetőkkel, ráadásul nem is mostanában. Anonymus újabb videója azonban ezt az állítást is megcáfolta, rögzítve, hogy az egyeztetésre idén májusban került sor. Bartsot utóbb bűnbaknak próbálta megtenni a főváros vezetése, ám végül nem rúgták ki, fegyelmit kapott.

A Városháza-gate persze tovább gyűrűzött, mégpedig a már említett jutalékos rendszerről szóló hangfelvétel nyilvánosságra kerülésével. Karácsony és helyettesei sajtótájékoztatón igyekeztek tisztázni magukat, ám csupán ideges vagdalkozásra és a sajtó megfenyegetésére futotta tőlük. Karácsony és Kiss pereket helyezett kilátásba az ügy aktuális állásáról beszámoló médiumokkal szemben.

Forrás: 888

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version