Site icon Mai Világ

Tragikus a helyzet egy idősotthonban – hatvanöt koronavírussal fertőzött beteg került ki

Hirdetés

Hatvanöt koronavírussal fertőzött beteg került ki a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősek otthonából: ötvenhárom lakó és tizenkét dolgozó, az egyik idős beteg keddre életét veszítette – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, pénteken derült ki, hogy az intézményben felütötte a fejét a fertőzés, aznap Karácsony Gergely főpolgármester csupán öt igazolt esetről és tizenhárom potenciális megbetegedésről tájékoztatta a közvéleményt.

A személyzettel együtt több mint hétszáz fős intézményből pénteken kétszáz koronavírustesztet végeztetett el a főváros egy magánlaborral. Közben az is kiderült, hogy hónapok óta terjed az intézmény falai között a rühfertőzés.

Karácsony Gergely a Mandiner cikkét, amely az intézménnyel kapcsolatos helyzetet és ellentmondásokat tárgyalta, Facebook-posztban álhírnek minősítette.

A portálnak tegnap Sásdi Antal, a Péterfy-kórház főigazgatója azt írta: az Országos Traumatológiai Intézet igazgatójától úgy tudja, a Pesti úti otthonból átvett betegek általában elhanyagolt állapotban érkeznek, traumás sérüléssel, és harmaduknál észlelhető rühesedés.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
Exit mobile version