Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, a világ leghatalmasabb embere, akinek mindig a keze ügyében van egy hatalmas piros gomb, aminek a megnyomásával egy szempillantás alatt atomhamuvá változtathatja az emberi civilizációt, 2018-ban nem kapta meg, amire politikusként a legjobban vágyott.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke néhány nappal az év vége megmakacsolta magát az USA és Mexikó határára építendő fal ügyében. Szenátusi republikánusok szerint december 19-én még támogatta azt a törvényt, amely ugyan nem tartalmazta a határkerítés építésére fordítható 5,7 milliárd dollárt (a paksi bővítésre adott orosz hitel több mint fele), amit a Fehér Ház követelt, de csak február 8-áig biztosította volna az állami szervezetek működéséhez szükséges pénzt – írta a Business Insider. A kongresszus és az elnök az így nyert bő egy hónap alatt tovább tárgyalhatott volna a falról.
Másnap azonban, miután a konzervatív média és a Fehér Ház héjái támadták emiatt, elutasította a lehetőséget és büszkén vállalta, hogy a kormányzat egy része akár hetekig nem kapja meg a működéséhez szükséges pénzt, mert addig nem írja alá a költségvetést kiegészítő jogszabályt, amíg meg nem kapja a határfal építéséhez szükséges összeget. Ehhez képest Mitch McConnell, a szenátus republikánus elnöke a demokratákat okolta a patthelyzetért, mondván: az ötödét sem voltak hajlandóak megadni a pénznek, amit Trump kért.
Újabb fordulatként később azt szivárogtatták ki a Fehér Házból, hogy az elnök kész engedni az 5,7 milliárdból, bár később nem történt előrelépés az ügyben. A Reuters/Ipsos felmérése szerint az amerikaiak 47 százaléka okolta a kormányzati intézmények részleges bezárásáért az elnököt és 33 százalékuk – Trumppal összhangban – a demokratákat. A Busines Insider közvélemény-kutatása szerint az emberek 36 százaléka inkább az egészségügyre költené a falra szánt pénzt 30 százalékuk infrastruktúra-fejlesztésekre és csak kevesebb mint ötödük tartja a legjobb felhasználásnak a kerítésépítést.
Mindez alátámasztani látszik azt a megállapítást, miszerint valójában a határkerítés építésének ügye hónapok, sőt talán 2017 óta halott dolog.
Így látja az ügyet Jonathan Bernstein politológus professzor, a Bloomberg publicistája:
Trump keménykedő fellépése ellenére a törvényhozás nem riadt meg az államapparátus részleges leállásától, ami meggyengítheti az elnököt az üggyel kapcsolatos további alkudozás előtt – derül ki a cikkéből. Nem ez volt az első eset, hogy a fenyegetőzése üresnek bizonyult, így joggal tehető fel a kérdés: ki fog hinni neki ennyi lufieregetés után? A Bloomberg publicistája szerint az ügy valójában rávilágít arra, hogy Donald Trump nem nyújt túl jó teljesítményt az világ legerősebb hatalmának elnökeként.
A dolog eleve rosszul kezdődött. Trump 2016-os elnökválasztási kampánya központi ígéretévé tette, hogy falat épít az USA és Mexikó határára, amivel véget vet a délről érkező bevándorlásnak. Minden egyes nagygyűlésén elismételte ezt, a média nem győzte visszhangozni a „gyönyörű” határkerítésről szóló ígéreteit, amiért a szavazók jelentős része imádta. A politológus publicista szerint azonban az azóta történtek jól példázzák, milyen kockázatos egy „ha törik, ha szakad megcsinálom” típusú ígérettel kampányolni.
Ez falépítés ugyan nagy rajongótábort vonzott, de Trump soha nem gondolta végig és a kampány alatt nem finomította, mit ért alatta, és hogyan fogja megvalósítani a tervet. Azzal az állítással, hogy a határkerítés felhúzásának költségeit meg fogja fizettetni Mexikóval, eleve teljesíthetetlen várakozásokat és szükségtelen külpolitikai konfliktust keltett, amely hatalomra kerülése első pillanatában a nyakába szakadt. És ez azóta is egy levegőben lógó lehetőség marad.
Trump kaotikus körülmények között vette át a kormányzást, mert nem hagyta, hogy profi republikánus politikusok gondoskodjanak a felálló új adminisztráció egyes pozícióinak betöltéséről. Ezért a Fehér Ház soha nem terjesztett törvénykezési tervet a kormánypárti többségű alsó- és felsőház elé, következésképpen nem derül ki, mik a prioritásai, és mi van ezek közt az első helyen. Így a fal ügye nem kerülhetett előre a kongresszus tervei kötött. Eközben Trump nekiesett az ellenzéknek, így a demokratákra sem számíthatott abban, hogy pénzt szerezzen kedvenc projektjéhez.
Aztán eljött az elmúlt év vége, amikor jó esélye lett volna, hogy valamit elérjen, mert a szenátus demokratái készek lettek volna a bevándorlással kapcsolatos saját terveik támogatásáért cserébe támogatni a kerítésépítés finanszírozását. Trump azonban túl sokat akart, át akarta szabni az egész bevándorlási rendszert, és végül nem kapott semmit. Ez így megy ez két év óta: a Fehér Ház képtelen olyan állapotba hozni magát, hogy napirendre tűzze a kérdést a kongresszusban, az elnök beszól az ellenfeleinek és a szövetségeseinek is, nem tudja, hol találhatna támogató szavazatokat a fal építéséhez, és ezért mit kéne adnia.
Bernstein szerint az USA elnöke nem érti, hogyan működik a közigazgatás. Például amikor a kongresszustól kosarat kapott, akkor kormányának tagjait szólította fel, hogy tárcájuk költségvetéséből vegyenek el pénzt a fal felhúzására. Ez azonban nem így működik. Először is a minisztériumok nem csoportosíthatnak át egyik céltól a másikig jelentős forrásokat kongresszusi engedély nélkül. Másodszor a bürokrácia egyik alapszabálya, hogy az állami szervezetek féltve őriznek minden fillért, amit egyszer megszereztek. Nyilvánvaló, hogy ez nem változhatott meg egy csapásra csak azért, mert az államfőt Donald Trumpnak hívják.
A Bloomberg publicistája régóta azt gondolja, hogy a történet vége egy Patyomkin-fal építése lesz. Felhúznak egy elég hosszú szakaszt ahhoz, hogy a lassan mozgó tévékameráknak időbe kerüljön végigmutatni azt és Trump elmondhassa előtte arról szóló beszédét, hogy teljesítette ígéretét: áll a fal. Már most is azt füllenti, hogy épül a kerítés. A demokraták esetleg megszavazhatnak rá némi pénzt, ha cserébe kapnak valamit saját céljaik elérésének finanszírozására, a republikánusok nem erre akarják költeni az adófizetők pénzét, hanem olyan projektekre, amelyektől saját újraválasztásukat remélhetik.