Site icon Mai Világ

Trump régen várt, nagy bejelentést tett

Hirdetés

Az új típusú koronavírus elleni vakcina jövő év áprilisára minden amerikai számára elérhető lesz – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján péntek délután.

Az elnök megjegyezte, hogy az amerikai oltóanyag akár heteken belül is készen lehet, és az engedélyezés után 24 órán belül megkezdik a forgalmazását.

Trump elmondta, hogy az év végéig legalább 100 millió adag vakcina áll majd rendelkezésre, de reményei szerint ennél több is lesz majd.

Amikor az újságírók az oltóanyaggyártás menetrendjére kérdeztek rá, az elnök a mellette álló tanácsadóhoz, Scott Atlashoz, a kaliforniai Stanford Egyetem radiológus professzorához fordult. Atlas kifejtette, hogy az év végéig az egészségügyi dolgozókat és a sérülékeny embereket – az időseket és a krónikus betegséggel küszködőket – biztosan be tudják oltani. 2021 áprilisáig pedig „minden egyes amerikai beoltathatja magát, ha akarja”.

A kormány járványügyi munkáját Donald Trump az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzéséhez hasonlította. „Megmondtam, hogy nagyon jól fognak alakulni a dolgok, mint ahogyan remekül csináltuk az Iszlám Állammal szemben is” – fogalmazott.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban jelenleg három gyógyszergyárnál vannak befejező szakaszban a vakcinakísérletek. Az amerikai Betegségmegelőzési Központok (CDC) a héten arról terjesztett elő tervezetet, hogy a vakcinákhoz az amerikai állampolgárok térítésmentesen juthassanak hozzá.

A sajtókonferencián Donald Trump bejelentette: a kormányzat 13 milliárd dolláros szövetségi segítséget biztosít Puerto Ricónak. Az összeg elsősorban a sziget villamosenergia-hálózatának és oktatási rendszerének hosszú évek óta esedékes újraépítését szolgálja majd. De hozzátette, hogy a kormányzati tervek szerint gyógyászati segédanyagokat és gyógyszereket gyártó – egykor az Egyesült Államokban tevékenykedő, de az előző kormányzatok alatt kiszervezett – üzemeket is visszatelepítenek Kínából, és e gyárak közül többnek Puerto Rico adna ismét otthont.

Trump hangsúlyozta, hogy a szigeten korábban több gyógyszergyár működött. Az elnök ostorozta az előző, Barack Obama vezette kormányt, mert szerinte téves politikájuk következtében telepítették külföldre a Puerto Ricóban működő gyárakat is.

Az újságírók faggatták az elnököt a kínai TikTok mobilalkalmazásról és az afganisztáni tálibokkal folytatott tárgyalásokról is. Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken adott ki rendeletet arról, hogy vasárnaptól az Egyesült Államokban nem lehet letölteni a TikTok videómegosztót, és a WeChat, szintén kínai üzenetküldő szolgáltatást. A TikTokkal kapcsolatban Trump közölte, hogy gyors döntés várható az ügyben.

A tálibokkal folytatott eddigi tárgyalásokat az elnök gyümölcsözőnek mondta, „okos, gyors eszű” embereknek és „nagyon kemény” tárgyalópartnereknek nevezte őket. Megerősítette, hogy csökkentik az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát.

Hirdetés

atv.hu/MTI

Hirdetés
loading...
Exit mobile version