Nem kis tétje lehet a magyar kormány és Kína gazdasági együttműködésének: bár az korábban is belátható volt, hogy az Egyesült Államok vezetésének lesz véleménye arról, hogy Magyarország tárt kapukkal várja a kínai befektetőket, most több amerikai felszólaló is elég világossá tette, hogy mire számíthatnak azok az országok amelyek alkukba bocsátkoznak Kínával.
Komoly dilemma előtt áll az Európai Unió, mióta Donald Trump amerikai elnök több jelét is adta annak, hogy nem feltétlenül nyugszik sziklaszilárd alapokon az euroatlanti szövetségi rendszer. Az Egyensúly Intézet a NATO-val közösen tartott budapesti biztonsági konferenciáján több panel is ezt a kérdést feszegette.
Az egyik első ilyen jel még a Trump-adminisztráció előző, 2016–2020-as ciklusa alatt érkezett, amikor érthető módon számonkérte a NATO európai tagjait, hogy sokuk miért nem éri el a 2%-os védelmi kiadásokat. Azóta több EU-tagállam mellett mostanra Magyarország is elérte a célszámot, de a hétfői nap egyik első paneljén Németh Zsolt parlamenti államtitkár arról beszélt, hogy ennél jóval messzebb kell menni.
Elmondása szerint az új cél az 5% már hazánknak is, de ez valójában egy szimbolikus szám, és az a fontosabb, hogy az összeg okosan legyen elköltve.
Az ország méreténél fogva a magyar haderő érdeke, hogy nélkülözhetetlen láncszemévé váljon a NATO-köteléknek, és versenyképességét hosszú távon is fenn tudja tartani, egy olyan fegyverkezési versenyben, ahol Németország mellett a lengyelek és a franciák is bejelentkeztek Európa vezető haderejének felállítására.
Németh meglátásában mindez nem Trump elvárásai vagy a presztízs miatt fontos, és nem is csak a közvetlen katonai képességek felfejlesztésére vonatkozik. Ennek ellenére úgy véli, hogy feltétlenül szükségesek az Amerika által biztosított védelmi garanciák, amik a közelmúlt tapasztalatai alapján elválaszthatatlanul az Egyesült Államok gazdasági érdekeihez lettek kötve.
Itt nem olyan megegyezésekben kell gondolkodni, mint amilyet az ukránok kötöttek a területeiken található nyersanyagkincsekről, hanem sokkal inkább olyanra, amit az Egyesült Királyság kötött az USA-val, amely a fegyverkezési együttműködésről is szól. Németh szerint az uniónak, de külön Magyarországnak is kétoldalú megállapodásra kell jutnia Trumppal, hogy ezzel garantálhassa az USA katonai támogatását.
Persze az is fontos kérdés, hogy ezt miképpen kommunikálja egy ország a polgárai felé, hiszen a katonai költekezésnek könnyen az lehet az ára, hogy a jóléti állam rovására a szociális és családtámogatásokat kell átirányítani a forrásokat. Németh abban látja a megoldást, hogy a gazdasági prosperitást kell hozzákötni az európai fegyverkezési bizniszhez.
Bár Németh mellett az amerikai ügyvivő, Robert Palladino és Trump terrorelhárítási tanácsadója, a magyar származású Sebastian Gorka is arra utalt, hogy kiváló lehetőségek vannak a magyar–amerikai együttműködésben, komoly akadályt jelenthet Magyarország függősége Oroszországtól, és még inkább a még nagyobb kockázati tényezőnek ítélt Kínával ápolt gazdasági kapcsolata.
Trumpnak nehéz lesz jóban maradni azokkal az országokkal, akik közelednek a Kelethez.
-mondta Palladino.
Szerinte ezekben a kérdésekben mindenképpen lesznek viták, de ahogy egy korábbi sajtótájékoztatóján is elmondta, ezekre a vitákra szükség van, és jótékony hatásuk is lehet.
Amellett, hogy az amerikai vendégek azt hangsúlyozták, a NATO csak erősebb lett Trump elnöki ciklusai alatt, és hogy az USA továbbra is elkötelezett a szövetség 5-ös cikkeje iránt, egyre világosabbnak látszik, hogy komoly nézeteltérések lehetnek az egyre szorosodó magyar–kínai kapcsolatok miatt.
Bár a nevét nem mondta ki, egy közönségből érkező kérdésre Gorka a magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak tanácsolta, hogy olvassa el az 1999-ben kiadott Korlátlan hadviselés című könyvet, amelyben arról írnak, hogyan tudja évtizedes stratégiákkal legyőzni Kína a nála technológiailag fejlettebb országokat. Trump tanácsadója azt mondta, hogy azután mérlegeljen, érdemes-e rövid távú gazdasági megfontolások mentén Kínához közeledni.
Bár Gorka szakterülete a terrorelhárítás, az országok által finanszírozott, illetve titkosszolgálataik által elkövetett beavatkozásai nem tartoznak ide, elmondta, hogy mindenhol, ahol feltűnnek a kínaiak, ott információgyűjtési tevékenységet is folytatnak. Erre utaló jeleket fedeztek fel a Huaweinél is, amely a gyanú szerint a közelmúltban európai parlamenti képviselőket is lefizetett, hogy a cég európai jelenléte mellett álljanak ki.
Gorka szemében, míg a terrorelhárításban a dzsihadistákkal való leszámolás a legfontosabb, addig geopolitikailag nincs a kínaihoz fogható kihívás.
Elmondása szerint még Oroszország is csak egy sokadrangú célpont – a béketeremtést leszámítva –, amivel az USA relatíve könnyen meg tud birkózni.
Ettől függetlenül Trump tanácsadója elmondta, hogy mind az amerikai, mind az európai kritikus infrastruktúra komoly kiberfenyegetésnek van kitéve, ami az amerikai elnök szemét is szúrja. Az oroszok kifejezetten a volt szovjet KGB-s dezinformációs és destabilizációs technikák finomított változataival operálnak, kérdésünkre pedig elmondta, hogy a hibridhadviselés ezen módja mindenképpen velünk marad egy esetleges Ukrajnában megkötött béke esetén is.
Az persze véleményes, hogy az európaiaknak mennyire égető, és mennyire elválasztható az orosz és kínai fenyegetés, ahogy az is, hogy Ukrajna biztonsága mennyiben választható el valóban Európáétól.
Bár Trump szinte összes biztonságpolitikához kötődő embere, és a legtöbb tőle független amerikai szakértő is rendszeresen megerősíti, hogy az USA kitart a NATO mellett, az Atlantic Council Európai Központjának vezetője, Jörn Fleck szerint
teljesen érthető, hogy az európaiak miért vannak kétségek közt, és még ha nem is lennének, akkor is bölcs, hogy a legrosszabb opciókra is készül az EU.
Azonban ezzel együtt is be kell látni, hogy nem tudják megmondani egyik geopolitikai szereplőnek sem, hogy mit csináljanak. Az EU megpróbálhat hatni rájuk, ebbe vagy abba az irányba terelni a döntéshozásukat, de az unió csak azt tudja kontrollálni teljesen, hogy ő maga mit tesz le az asztalra, ha védelemről van szó.
Fleck azt a mítoszt sem tartja túl reálisnak, hogy az USA ne tudna egyszerre két háborús zónát hatékonyan kezelni. Természetesen nagyon hasznos és szükséges is lehet az európai országok támogatása az ukrajnai rendezésben, az Egyesült Államok emellett is tudja kezelni Kínát, amely nem is álmodhat arról, hogy belátható időn belül katonailag felvehesse a versenyt az amerikaiakkal.
Szerinte lehet a kínaiakra fókuszálni, de pont az oroszoknak nyújtott támogatásuk miatt elválaszthatatlan a két régió stratégiai szempontból, és a jelenlegi állás szerint nem úgy néz ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt le lehetne választani Kínáról.
A kérdés inkább az, hogy az ukrajnai konfliktus befagyasztása, a győzelem feladása után megjöhet-e még inkább Putyin étvágya, és hogy egyáltalán mennyire jó ötlet az EU-s felfegyverkezés előtt feladni az országot, amely jelenleg az egyik legkompetensebb fegyvergyártója Európának.
Bár az európai kapacitások valóban évről évre növekedést látnak, a Kiel Intézet 2024-es számai szerint a franciák mindössze havonta 8, a németek pedig csak 5–6 önjáró tarackot tudtak gyártani, miközben a háború nyomása alatt lévő Ukrajna és Oroszország egyenként 40–40-et.
Az biztos, hogy rövid távon több mint kézenfekvőnek tűnik a dán modell, amelynek keretében a skandináv országok Ukrajnától rendeltek fegyvereket Ukrajnának, ami nemcsak az ukrán munkaerő alacsony ára miatt, hanem a logisztikai akadályok és szállítási idők kiküszöbölése szempontjából is jól működött.
Hosszú távon azonban az is kérdés, hogy milyen szinten akar az EU együttműködni az USA-val, és milyen szinten szorul erre rá a legmodernebb fegyverek előállításához. Nico Lange, a CEPA (Center for European Policy Analysis) kutatója szerint ebben némileg az USA hibázott, mert bár eredetileg az volt a terv, hogy Európa hajlandó teljesen az amerikai fegyveriparra hagyatkozni,
teljesen megváltozott a szemlélet JD Vance alelnök müncheni beszéde után, ahol alapjaiban kérdőjelezte meg a kontinens demokráciáinak működését.
Lange úgy véli, itt fordulhatott meg igazán az EU hozzáállása, amely innentől azzal a hozzáállással megy bele az amerikaiakkal való üzletelésbe, hogy minél kevésbé akar rájuk támaszkodni. Ennek megfelelően pedig bele is került az európai fegyverkezési stratégia javaslatába, hogy a ReArm Europe keretében beszerzett eszközök 65–75%-ának csak Európában és az unió által partnereknek minősített országokban kell készülnie.
Ennek az ellentétnek a feloldása lehet a közös munka az amerikai és európai fegyvercégek között, amikre már vannak kezdeményezések, de még ezen felül is az EU abszolút érdeke, hogy legalább lőszerrel teljes mértékben el tudja látni magát megfelelő gyártókapacitásokkal, amik akár háború idején is jól teljesítenének.
A nap végén ebben a kérdésben is az egységes akarat a kérdés, mivel Lange szerint az EU gazdasági ereje mintegy hússzorosa Oroszországénak. Nem kérdés, hogy az uniós országok belátható időn belül fel tudnák fejleszteni a kapacitásaikat, de ehhez nemcsak a tagállamok, hanem az európai polgárok szintjén is meg kell teremteni a konszenzust.
portfolio