Site icon Mai Világ

Trump: Ukrajna vesztésre áll egy olyan háborúban, amelyet elkerülhetett volna

Hirdetés

„Őszintén szólva egy kisebb területről is megállapodhattak volna, mint amit Oroszország már elfoglalt”

Donald Trump volt amerikai elnök az NBC Newsnak adott interjújában elmondta, hogy Ukrajna máris vesztésre áll egy olyan háborúban, amelyet elkerülhetett volna, ha kezdetben beleegyezik egyes területek, köztük a Krím elvesztésébe – írta meg az oroszhirek.hu.

„A hírügynökségek már nem írnak a háborúról, ez azt jelenti, hogy Ukrajna veszít”– jelentette ki Trump. Hozzátette, hogy Ukrajna offenzívája soha nem történt meg.

A volt elnök emellett meggyőződését fejezte ki, hogy Kijev eredetileg elkerülhette volna a konfliktust, ha beleegyezik a területek egy részének, köztük a Krímnek az elvesztésébe.

„Őszintén szólva egy kisebb területről is megállapodhattak volna, mint amit Oroszország már elfoglalt és senki sem halt volna meg”– mondta Trump, hangsúlyozva, hogy a Krímre és más, Oroszországhoz csatlakozott területekre gondolt.

Hirdetés

„Most még azt sem tudja senki, hogy Ukrajnát elfoglalják-e”– jegyezte meg.

Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
Exit mobile version