Site icon Mai Világ

Úgy tűnik, még Washingtonban is több a józanság, mint Varsóban

Hirdetés

Lengyelország bejelentette, hogy kész azonnal és ingyenesen eljuttatni minden MiG–29-es vadászrepülőgépét a németországi Ramstein légi támaszpontra, hogy az Egyesült Államok Ukrajna rendelkezésére bocsáthassa őket. Cserébe azt kérik, hogy az Egyesült Államok lássa el őket hasonló képességű, használt vadászgépekkel, amelyeknek a vásárlási feltételeiben készek azonnal megállapodni.

A lengyel kormány a többi NATO-tagállamot is felszólította, hogy ha rendelkeznek MiG–29-esekkel, hasonlóan járjanak el. A hétvégén az Egyesült Államok megerősítette, hogy dolgoznak egy megállapodáson Lengyelországgal, hogy el tudják látni vadászgépekkel Ukrajnát. (BBC – Telex)

Varsó készen áll arra, hogy áthelyezze az összes MiG-29-es vadászgépét a németországi Ramsteinben működő NATO-bázisra, és az Egyesült Államok rendelkezésére bocsássa őket – olvasható a Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter által jegyzett keddi közleményben.
A lengyel külügyi tárca honlapján elérhető közlemény szerint a döntést a lengyel államfő és a kormány közötti konzultáció előzte meg. Varsó egyúttal azt kéri az Egyesült Államoktól, hogy az átadandó vadászgépekhez hasonló képességű repülőket szállítsanak Lengyelországnak. Lengyelország kész azonnal egyeztetni e gépek beszerzésének feltételeiről – áll a dokumentumban.
A lengyel kormány a közlemény szerint arra szólít fel más, MiG-29-essel rendelkező NATO-tagállamokat, hogy hozzá hasonló módon járjon el. A közleményt azt követően adták ki, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Moldovában kijelentette: Washington gondolkodik azon, hogy megállapodna Lengyelországgal harci gépek odaszállításáról arra az esetre, ha Varsó úgy döntene: Ukrajnának ad át gépeket.

Ezt az álláspontot megerősítette keddi esti, a varsói külügyi közlemény kiadásával szinte egyidőben Oslóban tartott sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is. A norvég hivatali partnerével, Jonas Gahr Stor kormányfővel közös sajtókonferencián Morawiecki ismét aláhúzta: Lengyelország nem tehet semmilyen önálló lépést a támadó fegyverek ukrajnai szállítását illetően, mert nem részese az ott folytatott háborúnak. A lengyel kormányfő azt is hozzátette: a háborúnak sem Lengyelország, sem a NATO nem részese.

A Pentagon kedden elutasítani látszott Lengyelország javaslatát, hogy MiG-29-es típusú vadászrepülőgépeit az Egyesült Államok rendelkezésére bocsássa egy németországi bázison, válaszul Ukrajna vadászgépekre vonatkozó kérésére, mondván, hogy az „nem járható”. John Kirby, a Pentagon szóvivője közleményében úgy fogalmazott, hogy az a kilátás, hogy a vadászgépek egy németországi amerikai és NATO-bázisról indulva olyan légtérbe repülnének, amely Oroszországgal Ukrajna miatt vitatott légtérben van, komoly aggodalmakat vet fel az egész NATO-szövetség számára.

Hirdetés

„Folytatjuk a konzultációt Lengyelországgal és más NATO-szövetségeseinkkel erről a kérdésről és az ezzel járó nehéz logisztikai kihívásokról, de nem hisszük, hogy Lengyelország javaslata tartható” – mondta Kirby.
Forrás: kuruc.info

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version