Site icon Mai Világ

„Utolsó figyelmeztetést” küldött Magyarországnak az Egyesült Államok

Hirdetés

„Most, hogy a szomszédban háború dúl, itt az ideje, hogy egységesen és határozottan fellépjünk Putyin agressziójával szemben és kiálljunk a transzatlanti értékek mellett” – írta Twitteren David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki Antony Blinken amerikai külügyminiszterével is egyeztetett személyesen a magyar-amerikai kapcsolatokról. (Twitter-bejegyzésében megköszönte, hogy Jeanne Shaheen amerikai szenátor szerint helyesen ítélte el Orbán Viktor „autokratikus” politikáját.)

 

 

Egészen megdöbbentőnek nevezte a történteket Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter és amerikai nagykövet.

Azt mondta, a magyar társadalom nagy többsége a rendszerváltozás előtt szovjetellenes és erősen Amerika-barát volt, és ez „azután is megmaradt”, sikerült is erős és tisztességes szövetségest találni a NATO-tagsággal. Kedvező helyzetbe jutott az ország az EU és a NATO által, minden lehetőségünk megvan, amellyel a szomszédaink, sorstársaink jól is élnek, mi mégis „kitáncolóban vagyunk” ebből – tette hozzá.

Szerinte megrázó, amire az amerikai nagykövet utal, utolsó figyelmeztetésnek tekinthető. Jelenleg még formálisan szövetségesek vagyunk, de azok a mondatok, amelyek magyar részről elhangzanak Amerikáról, szövetségessel szemben elfogadhatatlanok. Miközben a háborút indító agresszor Oroszországgal vagy akár Kínával szemben nincsenek ilyen kritikák – jegyezte meg. „Nem tudom, hogy ez az utolsó figyelmeztetés hatni fog-e. Meghallani meghallják, az a kérdés, megértik-e, hogy mit jelent” – fogalmazott.

Hirdetés

Jeszenszky Géza azon tűnődik, ki tudná meggyőzni Orbán Viktort arról, hogy kül- és belpolitikája rossz út, tévút, „katasztrófa felé vezet”. Jó lenne, ha nem trumpista republikánusokkal is tudna beszélni a miniszterelnök. Azokra a fideszes politikusokra is szükség lenne szerinte, akik régebben felelősen gondolkodtak, más hangot ütöttek meg. Lehet, hogy rájuk Orbán jobban figyelne, mint az amerikai nagykövetre – vélekedett.

vadhajtasok

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version