Site icon Mai Világ

V4 csúcs: Orbán Viktor fontos dologról számolt be

Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök a prágai V4-találkozó után figyelmeztetett, hogyha az unió nem a 2015 óta végrehajtott magyar bevándorláspolitikát alkalmazza a következő időszakban, akkor nagy baj lesz.

Magyarországon 2015-ben épült meg a kerítés, és ekkor hirdettük meg a bevándorlásellenes politikát. Mindez sikeres volt – tette hozzá. Akkor még más szelek fújtak, de megvédtük a határainkat – mondta Orbán Viktor.

A magyar kormányfő szerint ténykérdés, hogy a magyar megközelítés mára általános lett, tegye mindenki azt, amit mi tettünk 2015-ben.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet, hogy ebben a pillanatban is 130 ezer migráns tartózkodik a Balkánon, a görögöknek pedig minden segítséget meg fogunk adni az uniós és schengeni határok védelméhez, de ezzel párhuzamosan nem szabad elfeledkezni az Észak-Macedóniának és Szerbiának nyújtandó segítségről sem.

Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke pedig elmondta, hogy a magyar szolgálatok felkészülten, elkötelezetten és eredményesen végzik munkájukat. A Fidesz-frakció pedig kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésein folyamatosan napirenden legyen az illegális bevándorlás.

Hirdetés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyeztetett a görög kollégájával is, ezt követően pedig leszögezte, hogy ha még nagyobb lenne a nyomás, és a migrációs hullám végigsöpörne a Nyugat-Balkánon, Magyarország akkor is megvédi a déli határait.

Senkit nem engedünk be illegálisan, és semmiféle nyomásgyakorlásnak nem fogunk meghajolni- mondta Szijjártó Péter

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy több hónapja tudható, hogy a közel négymillió migránst befogadó Törökország számára két lehetőség van: vagy megteremti annak lehetőségét, hogy az érintettek visszatérjenek hazájukba, vagy kinyitja a kapuit Európa felé. Hozzátette azt is, hogy Brüsszelnek az eddigi bevándorláspárti politika helyett az európai emberek biztonságára kell koncentrálnia, és meg kell teremteni a menekültek hazatérésének feltételeit.

Forrás: origo

 

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version