Site icon Mai Világ

Vadai minden idők egyik legkínosabb 20 másodpercét produkálta az ATV-ben

Hirdetés

Az ATV műsorvezetője háromszor próbálta megtudni, mire készülnek Vadaiék. Válasz helyett azonban csak bárgyú mosolygást és erőltetett jópofaságot kapott.

Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a Tisztelt Ház, dunna alatt alszik az ellenzék, s közben arról álmodik, hogy most végre megnyerheti április harmadikát. Mert helyzet van, ez tagadhatatlan. Háromszáz fős forradalmi tömegek foglalnak el hidakat, útkereszteződéseket, később pedig már csak egy-egy padot, de úgy, hogy a forradalmi tömeg mellé a padra odafér a villamosára (álmában csönget egy picit) váró néni is. Fiatal tüntető lány a lépcsőn, háttérben karhatalmi erők a brutalitás manifesztációjaként – forradalmi csendéletre kívánkozó kompozíció lenne, csakhogy a csendet megtöri, maga alá gyűri és hömpölyögve elsodorja a fiatal tüntető lány szájából kifelé áramló szenny. Így pedig oda a csendélet varázsa. De csüggedésre semmi ok, hiszen ekkor a kapitány ismét felkapaszkodik Titanicja fedélzetére – a jégheggyel való találkozás szemmel láthatóan megviselte a hajó külcsínét és kapitányunk belső mentális állapotát egyaránt –, és Márki-Zay őrületes pillantásaiban ott a hit, hogy ha még kimondja 13 784-szer, hogy Orbán Viktor, akkor megnyerheti április harmadikát. Még így július közepén is.

Eközben pedig a Feri sem tétlenkedik, mert helyzet van, ez tagadhatatlan. A forró pesti aszfaltból kipárolgó forradalmi esztétikum megihleti őt is, a Ferit, aki szabadversek formájában tudatja a politikai költészet szerelmeseivel, hogy készülni kell.Ó, az a bohókás Hajnali részegség még egy lecsúszott vezérből is kilovasrohamozza, kikardlapozza az érzékeny művészt.És az is mennyire mesterien lírai eszköz már, hogy a Feri – áthatolhatatlan láncdohányos füsttel vegyített – balladai homályban tartja, mire készül valójában. (Végigcsinált száraz novemberre?, netán dekadenciát árasztó Gréczy-fotósorozatra?) Megbabonázva, felcsigázva, lázban tartva ezzel közvéleményt és ATV-s műsorvezetőt egyaránt. Szöllősi Györgyi nem is bírja ki, hogy ne kérdezze meg Vadai Ágnestől, mire is készülnek pontosan?
Műsorvezető: Gyurcsány Ferenc mostanában minden posztját azzal zárja, hogy készülünk. Mire készül a Demokratikus Koalíció? Vagy mire készül Gyurcsány Ferenc?
Vadai: Készülünk.
Műsorvezető: Azt értem, de hogy mire készülnek?
Vadai: Készülünk.
Műsorvezető: Nem mond ennél többet? De mire? Kormányváltásra, vagy azt gondolják, hogy megbukik a kormány, vagy előrehozott választások lesznek, vagy mire készül?
Vadai: Arra, ami a legjobb. Készülünk.

Ha Vadai ezzel a Monty Pythont idéző posztmodern performansszal arra készült, hogy kevéssé kínossá tegye a Feri főnök úr modoroskodó szabadverseit, akkor örömmel jelenthetjük: a feladatát sikerrel teljesítette. Merthogy ennél rémisztőbb képződményű jelenet nem sok kering az interneten. Vadai elbűvölő, lehengerlő, kátyúkat szelíden elsimító mosolya pedig még a leghazafiasabb honpolgárt is az emigráció irányába tereli.

Hirdetés

Csakhogy attól tartunk, Gyurcsányék ennyivel, a művészet Sas-kabaré szintjén történő művelésével nem érik be. Nekik ugyanis a hatalom kell. Mióta 2011-ben létrehozták a Demokratikus Koalíciót. És mivel a legnemesebb kommunista hagyományokból kiindulva pontosan tudják, hogy a hatalomra jutásukhoz mindig valamilyen külső tényező (világháborús összeomlás, szovjet tankok, a trükkök százai felett elnéző Brüsszel) szükségeltetik, ezért a gyülekező viharfelhőkben most is lehetőséget látnak. A készülődés idejét. Elvégre a 2008 szeptemberében beköszöntő gazdasági világválságot is milyen nagyszerűen kezelték már! Konkrétan úgy, hogy Gyurcsány 2009. március 21-én lemondott a miniszterelnöki posztról. Ezzel a válság kellős közepén sikerült még egy jól kifejlett kormányválságot is előidézni, utódot ugyanis nem nagyon találtak a kormányfői casting során.Mígnem jött Bajnai Gordon a megszorító csomagjával, amely címszavakban a következőket tartalmazta: a nyugdíjkorhatár megemelése, a 13. havi nyugdíj és a közszférában dolgozók 13. havi juttatásának elvétele, a táppénz mértékének csökkentése, a gyes és gyed három évről kettőre csökkentése, a lakástámogatások felfüggesztése. 

És ami a mostani, a világpiacon elszabaduló energiaárak idejében a legszebb balatoni, panorámás kilátást jelenti: Bajnaiék véget vetettek a gáz- és távhőár-támogatásnak.

A válságra érkező baloldali válasz egyfelől tehát a brutális megszorítások bevezetése volt, másfelől pedig az, hogy Gyurcsány elmenekült. És még csak azt az ígéretét sem váltotta be, hogy a politika helyett könyveket ír majd a modern magyar baloldalról. De ám legyen, kiegyezünk a szabadversekkel is, csak a hatalomba ne készüljön soha többé!

drot.info

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version