Site icon Mai Világ

Végre valaki kimondta az igazságot: ha az éghajlat bank lett volna, megmentettétek volna

Hirdetés

Egy fiatal lánynak kellett kimondania azt, amit egyébként nagyon sokan gondolunk. Ez lesz az emberiség veszte, ha nem cselekszünk!

Közeleg a klímakatasztrófa, és ha nem indulunk el valamilyen irányba ennek megakadályozására, akkor az emberiség ki fog pusztulni. Ennek ma már látható jelei vannak, melyeket nem lenne szabad elvitatni.

Íme ENSZ konferenciákra, vagy egyezményekre van szükség, ezeket már rég meghaladta az időjárás változása és a klíma összeomlása.

Sokkal nagyobb a  baj, mint bárki hitte korábban.

A klímamodellek alábecsülték azt, ami ránk vár: országok kerülhetnek a jövőben víz alá a sarki jégolvadás miatt, máshol pedig aszályok fognak tombolni.

Hirdetés

Greta Thunberg pedig nemrég igen erős szavakkal mondta ki a kapitalista nyugati világ és úgy általában véve a világpolitika feletti véleményét.

“Tetteket most!”, “Nincs B-bolygó”,

“Ha az éghajlat bank lenne, már megmentettétek volna” – egyebek mellett ezeket az üzeneteket írták magasba tartott tábláikra és a molinókra a tüntetők, akik a tervek szerint négy és fél kilométert tesznek meg a belvárosban.

“A klímacsúcs résztvevőinek figyelnie kell az utca hangjára” – nyilatkozta Andrea Molina az Extintion Rebellion nevű környezetvédő mozgalom szóvivője, amely a felvonulás egyik szervezője.

Forrás

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version