Site icon Mai Világ

Vérszemet kaptak a Magyarország ellen spekuláló uzsorahiénák – bedőlhet a forint?

Hirdetés

Soha ilyen mélyponton nem volt még a magyar forint, ennek pedig különböző okai vannak.

Arról már egyértelműen nem lehet beszélni, hogy ez az egész csak egyfajta “átmeneti botlás”.

Itt többről van szó…

Bár kijelentették, hogy nem emelik a jegybanki alapkamatot, a világbankárok, nemzetközi kartellek uzsorahiénái már egy ideje azon vannak, hogy emeljék azokat a bizonyos kamatokat. Hiszen ezzel lehetőség nyílna az amúgy is nyomorba taszított, hiteleket nyögő társadalmi rétegek újabb “megkopasztására”.

Ráadásul a forint zuhanásával vérszemet kaptak a forint ellen spekuláló pénzemberek, bankárok. A tőzsdehiénák látták, ahogyan egymás után döntötte az euróval szembeni negatív csúcsokat a forint az elmúlt napokban.

Hirdetés

Tavasz óta folyamatosan nő a forint elleni short állomány a külföldi szereplők részéről, mostanra ez 3000 milliárd forintra hízott.

Egyelőre főleg abban bízhatunk, hogy javul a nemzetközi környezet. Sokak szerint a világ pénzügyi összeomlásának előkészületei zajlanak.

Arról van ugyanis szó, hogy a Wall Streetről irányított és finomhangolt világgazdaság és a piac recesszió előtti állapotba került.

A gazdag bankárcsaládok, az árnyékhatalom mögött húzódó pénzügyi dinasztiák már felkészültek, nem véletlenül kezdtek el többek között a forint és más gyengülő pénznemek ellen spekulálni. Ezek az összedőlő kártyavár első elemei, ahol már megindulhat a nagy nyerészkedés az egyes országok nehézségein, a lakosság nyomorán.

Hamarosan megindul majd az alapkamat emelése, erre mérget vehetünk.

Hirdetés

 

https://maivilag.com/2019/09/a-rothschildek-felforgatjak-a-vilagot-kiadtak-a-kamatemelesi-kodeljarast/

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version