Kennantől Kissingerig a nyugati külpolitikai gondolkodók veszélyes játéknak látták a NATO keleti felvonulását.
Oroszország ukrajnai offenzívája komoly visszhangot váltott ki szerte a világon, különösen a nyugati világban – érthető reakció a nemzetközi jogot sértő agressziós háborúval szemben. Az is igaz azonban, hogy ezt az eredményt a világ legkiválóbb külpolitikai szakértői jósolták már évtizedek óta.
Konkrétan a szakértők folyamatosan arra figyelmeztettek, hogy a NATO keleti terjeszkedése konfliktust fog kiváltani Oroszországgal. Szóval ez felveti a kérdést, hogyan kerültünk ide, ha ennyien figyelmeztettek rá? Mielőtt belevágna a válaszba, íme néhány példa ezekre a figyelmeztetésekre.
Először is, George Kennan, a legjobb amerikai Oroszország-tudós, az Egyesült Államok hidegháborús külpolitikai stratégiájának megalapozója azt mondta, hogy a NATO közép-európai terjeszkedése az 1990-es években „az amerikai politika legvégzetesebb hibája volt az egész hidegháború utáni időszakban. Háborús korszak.” Arra figyelmeztetett, hogy a NATO bővítése olyan mélyen sértené az USA-Oroszország viszonyt, hogy Oroszország soha nem lesz partner, és ellenség marad.
Az Egyesült Államok Szovjetunióbeli nagykövete 1987 és 1991 között kilenc nappal az invázió előtt egy esszét írt, amelyben arra a kérdésre válaszolt, hogy a sörfőzési válság elkerülhető volt-e ezen a ponton. – Röviden, igen – magyarázta. Arról, hogy előre látható volt-e: „Abszolút. A NATO-bővítés volt a legmélyebb stratégiai baklövés a hidegháború vége óta.”
A nemzetközi kapcsolatok vezető tudósa, John Mearsheimer interjút adott az orosz invázió után, és kifejtette, hogy a helyzet „2008 áprilisában kezdődött, a bukaresti csúcson, ahol ezt követően a NATO nyilatkozatot adott ki, amely szerint Ukrajna és Grúzia a [NATO] részévé válik”.
Szerinte „az oroszok akkoriban egyértelműen kinyilvánították, hogy ezt egzisztenciális fenyegetésnek tekintik, és vonalat húztak a homokba”. Mearsheimer az interjúban kifejtette, ahogyan ezt a kérdéssel kapcsolatban évek óta fenntartja, hogy Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdése kulcsfontosságú Oroszország alapvető nemzetbiztonsági érdekei szempontjából.
Stephen Cohen, az oroszországi tanulmányok híres tudósa 2014-ben , az Oroszországot érintő ukrajnai konfliktus idején szintén arra figyelmeztetett, hogy „ha a NATO-erőket Oroszország határai felé mozgatjuk… az nyilvánvalóan militarizálja a helyzetet [és] Oroszország nem fog meghátrálni. Ez egzisztenciális.”
Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, minden idők egyik legelismertebb amerikai stratégiai gondolkodója egy 2014-es közleményében kijelentette, hogy „Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz”. Ez azért van így, mert Ukrajnát színházzá tenné a kelet-nyugati konfrontációban. Kijelentette, hogy „ha Ukrajnát egy kelet-nyugati konfrontáció részeként kezelnénk, az évtizedekre elveszítené Oroszországot és a Nyugatot – különösen Oroszországot és Európát – egy együttműködő nemzetközi rendszerbe hozni”.
Sokan vannak, köztük William Perry volt amerikai védelmi miniszter, Vladimir Pozner ifjabb orosz-amerikai újságíró, Jeffrey Sachs közgazdász, Pino Arlacchi volt ENSZ-főtitkár-helyettes, Bill Burns volt CIA-igazgató, Bob volt amerikai védelmi miniszter. Gates és mások , amelyeket Arnaud Bertrand felsorolt egy nagyszerű Twitter-szálban ebben a témában.
Mindezek mellett, széles körben ismert és sokat vitatott, visszatérünk a kérdéshez: miért? Nos, ennek nagy valószínűséggel Európa irányítása és annak biztosítása, hogy maga a NATO ne essen szét. Ebben az értelemben Oroszország ukrajnai inváziója biztosította ezt a célt, majd néhányat.
Madrid ad otthont a nagyszabású NATO-csúcsnak idén júniusban, ahol megalakul az első NATO-stratégiai koncepció dokumentum 2010 óta, ami komoly vitákat váltott ki mind az európai kontinensen, mind a washingtoni tavakon túl. Ez lesz a szövetség működő stratégiai kerete legalább a következő évtizedben, és egyértelműen meghatározza céljait.
Ezt megelőzően láthattuk, hogy Európa, különösen Franciaország egy közös európai védelmi stratégiát szorgalmazott – ami igazat mondva azt mondták, hogy „kiegészíti a NATO-t” , de ennek ellenére annyira egyértelműen, hogy Washington rendszeresen ellenállt ennek az álláspontnak. . Az Egyesült Államok európai vezetőket megrendítő lépései, különösen az AUKUS-megállapodás után Joe Biden elnök kormánya egyértelmű engedményeket tett, amelyeket valószínűleg nem élvezett.
Ez világosan kiderült Biden és Emmanuel Macron francia elnök 2021 szeptemberében folytatott beszélgetéséből , amelyben a következő mondat szerepelt: „Az Egyesült Államok is elismeri egy erősebb és erősebb európai védelem fontosságát, amely pozitívan járul hozzá a transzatlanti és globális fejlődéshez. biztonság és kiegészíti a NATO-t.”
Ukrajna orosz inváziója látszólag egyik napról a másikra megfiatalította a NATO-t, és fokozott készültségbe helyezte Európát. Ez nyilvánvaló Németország külpolitikai fordulatában és abban a bejelentésben, hogy katonai kiadásait GDP-je 2%-a fölé emeli , közvetlenül reagálva az ukrajnai helyzetre; Svédország és Finnország állítólag fontolóra vette a NATO-csatlakozást ; sőt Svájc is megszünteti semleges státuszát, és csatlakozik az EU orosz vagyon elleni szankcióihoz.
A júniusi madridi csúcs kétségtelenül felemeli az egyébként szélsőségesnek számító NATO-párti hangokat, a nemzetközi rendszer további kettészakadását, és kétségtelenül Oroszország – talán Kína – közvetlen említését a szervezet stratégiai koncepciójában. Mindez tökéletesen összhangban van az Egyesült Államok külpolitikájával.
Ugyanakkor ennek az egésznek megvan az az előnye, hogy egyre nagyobb a függőség Amerikától – különösen a földgáz esetében, amikor az Északi Áramlat 2-t már leállították, Oroszország pedig gazdaságilag megfulladt – és a katonai hardvertől, aminek a hadiipari komplexum biztosan örül. ról ről.
Ezek egyike sem csökkenti Oroszország szerepét a konfliktusban. Megszállta Ukrajnát, és bármilyen indok is volt, megsértette a nemzetközi jogot. De a nyugati stratégiai gondolkodók egyértelműen megjósolták, hogy ez meg fog történni, és ezért csak azt feltételezhetjük, hogy ez beleillik az itt leírt nagyobb napirendbe.
Ezt szem előtt tartva egyértelmű, hogy aki valóban támogatja az ukrán népet, annak elsősorban a NATO terjeszkedését kell elleneznie. Az EU lakosai is megszenvedik a károkat, mind gazdaságilag, mind talán alapvető testi épségük tekintetében. De ne felejtsük el, hogy Oroszország inváziójáig Európa – főleg Németország és Franciaország – mindent megtett a helyzet eloszlatása érdekében, Washington szélhámoskodása ellenére.
russia today