Site icon Mai Világ

Villámgyors intézkedés: rendőrkézen az autótolvajok

Hirdetés

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. április 23-án 7 óra 43 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy szilaspogonyi ingatlan elől ismeretlen személyek eltulajdonították a bejelentő személygépkocsiját.

A körzeti megbízott és a salgótarjáni nyomozók rövid időn belül megtalálták és lefoglalták a járművet, valamint a beszerzett adatok alapján – három órán belül – beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 és 24 éves helyi lakosokat.

A jelenlegi adatok alapján a két férfi 2018. április 23-án a hajnali órákban megegyezett abban, hogy azért, hogy közeli ismerősük lakóhelyére utazzanak, engedély nélkül elviszik rokonuk gépkocsiját. A 26 éves férfi a sértett családi háza előtt nyitott állapotban parkoló személygépkocsit beindította és 24 éves társával a közeli településre közlekedtek, majd a járművet egy földúton hátrahagyták.

A rendőrök a két szilaspogonyi lakost a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version