Site icon Mai Világ

Visszatértek a medvék – ezt tegye, ha találkozik eggyel

Hirdetés

A Bükki Nemzeti Parkban három medvéről tudnak, de több is lehet. Azt kérik, hogy a katasztrófaturisták ne hergeljék őket!

A Magyar Idők körbejárta a településeket, ahol az utóbbi időben medvék jelentek meg. A lap azt tapasztalta, hogy mindenkit felkészítettek rá, mit tegyen, ha medvével találkozik. A szakemberek szerint a medvék mostantól kezdve folyamatosan jelen lesznek hazánkban.

Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense a lapnak azt mondta, jelenlegi ismereteik szerint három medve járja a területüket, de vélhetően többen is vannak a térségben.

A szakember szerint komoly gondot okoz a „katasztrófaturizmus”, az emberek ugyanis – a közösségi oldalakat is felhasználva – hamarabb érnek oda egy-egy helyszínre, mint a szakemberek, pedig a medve nem keresi az ember társaságát.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a napokban HAGYJUK BÉKÉSEN A MEDVÉKET! címmel felhívást tett közzé, jelezve, hogy a közösségi oldalakra és a híradásokba olyan felvételek kerültek, amelyeken emberek kergetik a medvét, megtévesztő képet sugallva az állatok természetéről. A szakemberek ezért olyan felvételeket tettek elérhetővé, amelyek azt bizonyítják, hogy a medvék kiegyensúlyozottak, nyugodtak, ha az ember nem zavarja meg őket.

Hirdetés

A medvék békések, elsősorban vadgyümölccsel, cseresznyével, meggyel, eperrel táplálkoznak. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság külön is kérte, hogy az emberek a medvét ne zavarják meg, a találkozást kerüljék el, a barnamedvék megközelítése, üldözése veszélyes.

Aki medvét lát, az értesítse az illetékes nemzeti parkot, vagy a rendőrséget a 112-es számon. Patkó László, a WWF Magyarország nagyragadozó-programjának vezetője ugyanerre hívta fel a figyelmet korábban.

Jó tanácsok, ha medvével találkozna

Forrás: faktor

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version