Itthon

Folytatódott a menedékkérők rohama a magyar határnál

Hirdetés

A rendőrök szombaton öt illegális migránst tartóztattak fel a Baranya megyei Kölked térségében. A férfiakból álló csoport tagjai szír állampolgároknak vallották magukat. Csongrád megyében sem pihentek a migránsok, ott három esetben, összesen tíz határsértőt tartóztattak fel Röszke közigazgatási területén.

Már nem csak tájékoztató füzetek és mobilalkalmazások segítik a határsértőket.

Jelentős szervezettséget és irányítást feltételez, hogy a migránsok nagy csoportjai hirtelen letértek a balkáni migrációs útvonalról, és jó helyismerettel, új módszerekkel, a leginkább támadható szakaszokon próbálják meg átlépni a magyar határt. Az év eleje óta már 3800-an akartak így bejutni az országba – mondta el a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György az M1-en.

Üdvözölte ugyanakkor, hogy a határvédelem kivédte a korábbinál lényegesen nagyobb nyomást, és a szerb hatóságokat is információkkal tudta segíteni.

Bakondi György kiemelte emellett a jogi határzár szerepét. A főtanácsadó véleménye szerint visszatartó erőt jelent, hogy az elfogott határsértők szinte azonnal bíróság elé kerülnek, és akár napokon belül ítélkezik felettük a magyar bíróság. Bántalmazásra viszont – mint hangsúlyozta – soha nem került sor, az erről szóló híreket lejárató kampánynak minősítette.

Hirdetés

A röszkei áttörési kísérletről Bakondi György elmondta: szükséghelyzetben a fegyveres biztonsági őrség a szabályoknak megfelelően figyelmeztető lövéseket adott le, és szinte azonnal megjött az erősítés, a visszavonuló migránsok így nem is kerültek a kiérkező rendőrök közelébe.

Forrás: ripost

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!