Világ

Hitelbe taszított jövő: szétlopott nemzetek – a bankrendszer egyeduralma

Hirdetés

Annak idején amikor először kitalálták a bankokat, és a bankok alapvető szolgáltatásait, annak még volt értelme és létjogosultsága. Azonban abban szinte minden független – azaz nem a bankok által pénzelt – közgazdász egyetért, hogy mára a bankok jelentősen túllépték jogköreiket.

Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal nagyobb hatalommal bírnak, mint kellene.

Az elmúlt években, évtizedekben a bankok az egész világot behálózták, és a bankok mögött álló ernyőszervezetek rájöttek arra, hogy hitelekkel, és adósságspirállal rabigába tudják hajtani az embereket, sőt, még a vállalkozásokat is.

A bankok mindig is kapzsik voltak, és tudták, hogy olyan hitelkonstrukciókat kell majd gyártaniuk, amivel nem fogják tudni a fogyasztók és banki ügyfelek teljesíteni a feltételeket. Vagyis kínosan ügyelnek rá, hogy a banki hitelek kifizetése nehéz legyen, és ezt napjainkban is tapasztaljuk, hogyha hitelt veszünk fel, attól csak igen nehezen lehet megszabadulni.

Hirdetés

A hitelspirál mindenki ellen dolgozik, egyértelműen a bankok javára. Ráadásul a bank úgy kér a kölcsönadott pénzért kamatot, hogy még azért is fizetnünk kell, hogy egyáltalán létezik a bankszámlaszámunk.

Minden létező dologért sarcot kérnek, és gyakorlatilag a semmiből állítanak elő pénzt. Ezt pedig a gazdasági rendszer nem fogja tudni örökké tolerálni.

Már most is megtörténhetne a gazdasági összeomlás, ha mindenki egyszerre akarná kivenni a pénzért, ugyanis a bankoknak egyszerűen nincs akkora fedezet a birtokában. Hamis, fantompénzeket állítanak elő az elektronikus rendszerben.

Nem létező számokat dobálnak, és mindaddig űzhetik ezt a játékot, míg be nem üt majd az újabb válság, bár egyes szakértők szerint ez az előbb-utóbb összeomló rendszer fogja magát a válságot is okozni.

A bankok a hiteleken keresztül hatalmat gyakorolnak az emberek, vállalatok, és így nemzetek felett.

Hirdetés

Nincs erő, ami szabadulni tudna tőlük, mivel a pénz és a globalizált kapitalista világ függ a bankoktól, és ez a fajta függő viszony sokáig így lesz, mígnem valami hatására öntudatára nem ébred a társadalom.

Forrás: avilagtitkai

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!